Sport

Véresre veretik a kisiskolás gyerekeket

Jelen állás szerint úgy látszik, magukat sportszövetségnek nevező szervezetek rendezhetnek ketrecharcot fiatalkorú gyerekeknek. A szülők garmadával hordják csemetéiket. Közösen sportnak tekintenek arra, ahol tüdő szakad, borda törik, jobb esetben.

Nagy port kavart Czeilinger Dávid esete – korábban a hír24 is beszámolt róla. A fiatalkorú ketrecharcosnak a május 24-én Csepelen megrendezett Tüske Amatőr MMA Utánpótlás versenyen szakadt le a tüdeje. Nem ő volt az egyetlen súlyos sérült.

A “métát” a magát MMA Országos Szövetségnek nevező egyesülés elnök-edzője Földesi László szervezte. Döbbenet vagy sem, de 10 év alatti kor és -40 kilogrammos súlycsoportoktól (csak bemutató mérkőzések) ütötték, verték egymást az ifjak. Védőfelszerelésként kezükön egy kis súlyú bokszkesztyűt használtak.

A rendezők az alábbi príma fotóval csináltak kedvet az eseményhez.

Beszédes, megkérdőjelezi a ketrecharc sportérékét, hiszen szabályrendszer, bíró és kesztyű ide vagy oda, a könyök-, és térd- és a sípcsontütés be-be csúszik ebben a szabad stílusú sportban. Felnőtteknél, akik önszántukból veretik szét magukat, ezzel nem is lenne gond, de gyereket harcba küldeni már a középkorban sem volt éppen természetes…

Ahogy Földesi elnök-edző írja a versenykiírásban, “az amatőr versenyen (ahol Dávid indult – a szerk.) a betöltött 10. életév és szülői beleegyezés szükséges, de ha valakinek van 10 évnél kisebb tanítványa akkor azt is hozza, a 10 évnél kisebbeket bemutató mérkőzéseken szeretnénk szerepeltetni.”

Szögezzük le, nyilván a budapesti Havanna vagy miskolci Havas lakótelep környéki sulikban, vagy az 10 emeletesek pincéjének ketrecében még ma is sűrűbben előfordulnak olyan bunyók a gyerekek közt, amelyek 30-40 évvel ezelőtt azért még az elit kerületekben is mindennaposak voltak – különösebb szabályrendszer és versenybíró nélkül – és tényként fogadhatjuk el azt is, ha nem lenne rá kereslet, Földesi kizárólag felnőtteknek szervezne bunyókat.

A gyermekketrecharc egyetlen, de csak picike fokkal jobb hát az említett végső érvelésnél. Itt van bíró. Mégis a ketrecben láthatóan olyan indulatok szabadulnak el a srácokban, amelyet nehezen lehet a sokkalta elfogadottabb küzdősportok elsősorban önvédelemre épülő filozófiájával azonosítani.

Itt inkább a megfélemlítés, a megsemmisítés a cél. Az agresszió. A 21. század Magyarországának üzenete. Alighanem azok a szülők, akik önként és dalolva, üvöltve biztatva küldik gyerekeiket a rácsok közé úgy gondolkodnak, nem lehet elég korán megtanulni a kor üzenetét: vagy lenyomnak, vagy te nyomod le a másikat…

Ez van, amíg van példa, amíg engedik.

Az MMA Országos Szövetség hosszú közleményben határolódott el mindenféle őket ért vádaktól. Zárásként hozzátették: “Szív, Kitartás, Agresszió, Technika !!! Dávidnak, mihamarabbi félépülést kívánunk mindnyájunk nevében!”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik