Sport

Szívleállásban halt meg a franciák 19 éves tehetsége

William Ebongue Sipamio, a Racing Metro támadója a sportaktivitásától független szívleállásban vesztette életét.

“Ez egy felnőtt ember hirtelen halála volt, nem köthető a sporthoz” – nyilatkozott Jacky Lorenzetti, a klub elnöke a játékos boncolását követően.

Sipamio még május 27-én, az együttes edzőpályájának öltözőjében esett össze, az orvosok pedig már nem tudtak rajta segíteni.

Fotó: Facebook

A fiatal tehetség tagja volt a franciák utánpótlás-válogatottjának is, s mindössze két nappal azután hunyt el, hogy bajnokságot nyert a Racing ificsapatával.

Sajtóhírek szerint a Plessis-Robinson nevezetű edzőközpont médiatermét Sipamióról nevezik majd el – írja az smh.com.au.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik