Sport

Cseh László 2021 métert fog úszni

Az olimpiai ezüstérmes, világ- és Európa-bajnok Cseh Lászlóval is együtt tempózhatnak a Balatonban a vállalkozó kedvűek június 21-én, a Magyar Úszás Napján.

A honi sportági szövetség szerdai híre szerint az augusztusi berlini Európa-bajnokságra készülő világklasszis megerősítette, hogy akárcsak tavaly, az idén is ott lesz a kiemelt eseményen Balatonfüreden, és végigússza a mindenki számára nyitott 2021 méteres távot. A hossz nem véletlenül ennyi: hét év múlva a magyar főváros ad otthont a vizes világbajnokságnak. A Magyar Úszó Szövetség honlapján – www.musz.hu – már lehet előzetesen nevezni a 2021 méteres távra.

A füredi nyílt viadal nem csupán Cseh László úszása miatt lesz egyedi: egyrészt ott lesznek a Balatonban a Jövő Bajnokai programban résztvevő fiatalok, a magyar szeniorúszók többsége, valamint a magyar úszócsapat további vállalkozó szellemű tagjai, illetve más sportágak sztárjai is. Másrészt a bójasor másik oldalán várhatóan hatalmas csatát vívnak majd a LEN, az európai szövetség 10 kilométeres nyíltvízi Európa Kupájának indulói, köztük a londoni olimpiai bajnok Risztov Éva is, aki igyekszik megvédeni tavalyi elsőségét, egyszersmind kiharcolni a jogot a berlini Eb-részvételre.

Június 21-én korántsem csak a Balaton vizében lesznek rendezvények, ezen a napon az ország számos településén ingyen várják az úszni vágyókat a helyi uszodák és fürdők.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik