Szívbetegen született, az orvosok azt mondták szüleinek, örüljenek, ha fiuk megéri a negyven évet. Kamaszkorában megkapta az akkor még gyógyíthatatlannak számító gyermekparalízist, ami tovább rontotta életkilátásait. Végső soron mégis betegségének köszönhette hírnevét: a legenda szerint amikor tizennyolc évesen egy lány csúfolni kezdte, mert egyik lába vékonyabb maradt, Schirilla a jeges Dunába ugorva akart véget vetni életének.
A jéghideg vízből sikerült kiúsznia, a kalandot tüdőgyulladással úszta meg, sőt beteg lábában megindult a vérkeringés. Ekkor döntötte el, hogy minden év telén átússza a Dunát, s 35 éven keresztül évről-évre, olykor többször is belevetette magát a jeges habokba, hogy ígéretét teljesítse. Az átlagembert már látványával is megborzongató úszásokra saját módszerével, futással és jógával készült.
A jeges vizet kedvelő Schirilla 1967-ben futásban is próbára tette magát, 32 nap alatt futotta le a Budapest és Moszkva közötti 2216 kilométeres távolságot – napi 70 kilómétert nyargalt átlagban.
Hírnevének másik alappillére vegetáriánus életmódja és ehhez kapcsolódó hitvallása volt. Gyökereit ismét a gyerekkorban kell keresnünk: 12 éves korában szemtanúja volt, hogyan készülődtek nagyszülei a vasárnapi ebédre, s ettől kezdve soha többé nem evett húst. “Láttam, ahogy a nagyapám elvágja a csirke nyakát. Ettől kezdve, ha anyám szaftos kanállal akart számomra ételt szedni, nem voltam képes azt megenni” – írta később.
Schirilla György 1999 februárjában, hatvanévesen bekövetkezett halálhíre az egész országot megdöbbentette, hiszen életmódja és sportsikerei alapján mindenki azt várta, hogy aggastyánként fog meghalni. Fia, ifj. Schirilla György a Vasas pasaréti pályáján életnagyságú szobrot emeltetett neki, a felavatásra a sportoló születésnapján, 2008. május 13-án került sor.