Sport

Az éremért hajtanak a vásárhelyi lányok

A szezon legfontosabb meccsére készül a HLKC.

Korábban a témában:

A tabella második helyén álló Szarvasi NKK csapatát fogadja a Hódmezővásárhelyi Leány Kézilabda Club az NB II délkeleti csoportjának utolsó előtti fordulójában. A tét nagy. Az ötödik helyen álló vásárhelyi alakulat mindössze két ponttal van lemaradva Békés megyei riválisától.

Ha a lányoknak sikerülne három góllal győzniük hatalmas lépést tennének a bajnoki dobogó felé. A narancs-feketék mindenesetre remek formában várják a találkozót. Az elmúlt két fordulóban magabiztosan verték, mind a Túrkeve, mind a Kistelek csapatát.

Biztató lehet az is, hogy a gárda valamennyi sérült játékosa felépült a nagy rangadóra.

Teljes kerettel készülünk a mérkőzésre, szerencsére sérülés nem hátráltatta a heti munkát. Mindkét csapat tudja, hogy mi a mérkőzés tétje, ennek megfelelően egy kiélezett és komoly mérkőzésre számítok a Szarvas ellen. A céljaink változatlanok, győzni szeretnénk – nyilatkozta a felkészülés utolsó pillanataiban Gaál Adrienn, a vásárhelyiek trénere.

A csapatok szombaton délután háromkor lépnek pályára a Hódtói Sportcsarnokban. A meccs után a két egyesület juniorjai mérkőznek meg egymással.

Ajánlott videó mutasd mind

Lázár jelöltje legyőzte a Fideszét

A volt miniszter városában nagyot égett a kormánypárt. Lázár furcsa mód azzal vigasztalódhat, hogy Mezőhegyesen sikerült lenyomni a fideszes indulót.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.