Sport

Esélyt sem adott a Veszprém

Kilenc góllal kapott ki a Pick Szeged a címvédő otthonában a bajnoki döntő első mérkőzésén.

Húsz percig tudta tartani a lépést a Pick Szeged férfi kézilabdacsapata a nagy rivális MKB-MVM Veszprém ellen az NB I fináléjának első mérkőzésén. Az első játékrész elején szó szerint lerohanták egymást az ellenfelek. Itt is ott is estek a gólok, így a két együttes egy ideig még fej-fej mellett haladt, a veszprémieknek azonban sikerült összeszedniük a védelmüket így végül hat gólos különbséggel fordultak a félidei szünetre.

A második játékrészben már esélyt sem adott a felzárkózásra a címvédő csapat. Harmincöt perc játék után már nyolc gól volt a két gárda között. A Szeged már csak azon igyekezett, hogy tíz alatt tartsa a különbséget. Ez sikerült is. A bajnoki döntő első mérkőzésének eredménye 30-21 lett.

A szegediek közül többen is a tudásuknál jóval gyengébben játszottak, illetve Källman hiánya is érződött a csapaton, ennek ellenére a Veszprém megérdemelten nyert.

A döntő következő mérkőzését Szegeden játsszák, vasárnap este negyed nyolckor.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik