Sport

Chernomaz: Buta hibák vezettek a vereséghez

A kiállítások, de nem a bírók miatt marad alul a magyar csapat a Dél-Koreában rendezett divízió I-es világbajnokságon Ukrajna ellen. Kóger Dániel, Sofron István és a szövetségi kapitánya elemezte a 0-3-ra végződő párharcot a Sport24-nek.

“Sokkal erőszakosabban kezdtek, mi egy kicsit meg voltunk ijedve, be voltunk szorulva, csapkodtuk el a korongokat. Nem úgy játszottunk, ahogy ezt megbeszéltük”értékelte a meccs elejét Kóger Dániel. Hozzátette, hogy szerinte a második játékrészben sokkal jobb játékot mutatott a magyar csapat. Ahogy kijöttek a második harmadra az biztató volt, de sajnos kaptak két emberhátrányos gólt, és ezzel egy kicsit eltávolodtak a győzelemtől.

A magyar kiállítások magas száma kapcsán Kóger hangsúlyozta, hogy nem szabad a bírókkal foglalkozni, hanem a saját játékukat kell játszaniuk. Egyébként Kovács Csabához hasonlóan úgy vélte, hogy biztos, hogy volt egy pár olyan kiállítás, amit nem kellett volna megadniuk ellenünk, de inkább azt emelné ki, hogy sok olyan volt, amit nálunk befújtak jogosan, de az ukránoknál elengedtek.

Fotó: MTI / Mudra László

Sofron István, akit kétszer is küldtek másodikként a büntetőpadra – kettős előnyhöz juttatva az ukránokat – is a sok emberhátrányt hozta fel a meccs után a Sport24-nek.

“Rengeteg kiállítást kaptunk, többször lehetett azt is érezni, hogy jogtalanul. Ilyenkor hiába vitatkozunk a bírókkal, vagy gondolunk bele abba, hogy mi lett volna ha” – fogalmazott a válogatott német első osztályban játszó csatára.

“Sajnos nem úgy kezdtünk, ahogy kellett volna, de még így is 1-0-nál azért még egy kicsit más, hogy bármi történhetett volna. Aztán jöttek a kiállítások, személy szerint az én felesleges kiállításom is. A közönség egyik kedvencének számító Sofi szerint a meccs egyik tanulsága az, hogy oda kell figyelniük arra, hogy ilyen jó csapatok ellen, ahol ilyen képzett játékosok vannak, nem szabad ennyi előnyt adni.”

Fotó: MTI/EPA

A játékos szerint az is hiányzott, hogy nem sikerült „találniuk” egy gólt, pedig az visszahozhatta volna őket a meccsbe. „Nem tudtuk áttörni a lendületüket. Nagyon sajnáljuk, de semmi gond nincs, megyünk tovább, nyerni kell a következőn” – utalt a szerdai, szlovének elleni mérkőzésre Sofron.

Rich Chernomaz szövetségi kapitány is a rossz kezdést emelte ki a bírók kárhoztatása helyett. Nem mentek annyira a lábak a magyar csapatnál, sokszor elvesztették a korongot. “Tíz kiállításunk volt és a többségük buta botos szabálytalanság volt” – emelte ki a kanadai szakember. “Az ukránok pedig profitálni tudtak a felesleges kiállításainkból. Mi viszont nem tudtunk mit kezdeni a hatásos emberhátrányos védekezésük ellen” – értékelte az edző a jégen látottakat.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik