Sport

Michelisz a hibák ellenére hatodik lett

A FIA Túraautó-világbajnokság 3-4. fordulójának kvalifikációját rendezték meg ma a franciaországi Paul Ricard versenypályán, ahová a mezőny most először látogatott el.

A szombati időmérő előtti teszteken Michelisz mind a kétszer a nyolcadik helyen végzett úgy, hogy másodszor már váltóhibára panaszkodott, de idő hiányában a csapatnak nem volt lehetősége kicserélnie az elromlott alkatrészt, így Michelisznek technikai hibával küszködve kellett nekivágnia a kvalifikációnak.

Fotó: Zengő Motorsport

Az első etapban a hetedik lett, a másodikban a hatodik így a szabályok értelmében a vasárnapi első futamon a hatodik, míg a másodikon az ötödik rajtkockából indulhat. A hondások közül egyedül az olasz Gabrielle Tarquininak sikerült bejutni a legjobb öt közé, aki csupán egy századdal volt gyorsabb, mint Michelisz. A Citroen Total Team fölénye nem okozott meglepetést, annál inkább az a tény, hogy a francia Yvan Muller kikapott a csapattársaitól és a Q3-ban csak a harmadik helyen végzett.

“Várakozáson felül teljesítettünk az időmérőn. Erőből a hetedik és a kilencedik hely közé soroltam volna magunkat, talán ez jobb lett volna a holnapi start szempontjából. Az időmérő második részében nem kezdtünk el játszani azzal, hogy a tizedik helyre pozícionáljuk magunkat. Nagyon sokszor elmondtam már, hogy az új autóról információt kell gyűjtenünk, nem is volt értelme a tizedikre játszani. Megbeszéltük Bári Gergellyel, a versenymérnökömmel, hogyha erőből ott vagyunk, az első kör után, a nyolcadik-kilencedik hely környékén, akkor gondoljuk át, hogy kimegyek-e még egszer. Hiszen a 10., 9. hely a második futam szempontjából sokkal előnyösebb, mint ez a hatodik. Ugyanakkor úgy érzem, hogy ismét megmutattuk, hogy a hondás csapatból, egy körön, a leggyorsabbak közé tartozunk és ez mindig nagyon jó érzés. Főleg úgy, hogy az autó nem volt 100%-os” – nyilatkozta később Michelisz Norbert.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik