Sport

A négyes döntő után visszavonul a Győr egykori kiválósága

kézilabda (kézilabda)
kézilabda (kézilabda)

A Bajnokok Ligája májusi budapesti négyes döntője után visszavonul Ana Djokic, a macedón Vardar Szkopje női kézilabdacsapatának montenegrói játékosa.

A 35 esztendős beállós a sorozat honlapjának elmondta: már a szezon kezdetekor bízott az együttesben, és tudta, hogy eljutnak a legjobb négyig – írja az MTI.

“Ez komoly eredmény, és nagyon boldogok vagyunk, hogy sikerült. Több mint egy hónapunk van felkészülni a kihívásra. Meg kell néznünk, hogy mi nem volt jó a középdöntőben, és dolgozni kell azon, hogy a hibákat kijavítsuk” – mondta Djokic, aki 2002 és 2008 között a jelenleg címvédő Győr erőssége volt.

Hangsúlyozta: szeretne köszönetet mondani csapatának, és eredményesen lezárni a szezont, amely az utolsó a pályafutása során.

Klub- és honfitársa, Jovanka Radicevic – aki tavaly éppen a Győrből igazolt a Vardar Szkopjéhez a szerb Andrea Lekiccsel együtt – elsősorban a szurkolókban bízik. Kiemelte: rengetegen állnak mögöttük, és reméli, sokan elutaznak majd Budapestre is.

A május 3-ai elődöntőben a Győr a dán Midtjyllanddal, a Vardar Szkopje pedig a montenegrói Buducsnoszt Podgoricával találkozik, másnap lesz a két helyosztó.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik