Sport

Döntetlent játszott a Győr Podgoricában

győri audi eto (győri audi eto kc, )
győri audi eto (győri audi eto kc, )

A címvédő és már biztos négyes döntős Győr 26-26-os döntetlent játszott a Buducsnoszt Podgorica otthonában a női kézilabda Bajnokok Ligája középdöntőjének vasárnapi játéknapján, s így nagy lépést tett a csoportgyőzelem felé.

A két együttes február elsejei, győri összecsapásán 23-23-as döntetlen született, a magyar bajnoknak ebben az idényben a mostani volt a második pontvesztése a nemzetközi porondon.

Jól kezdett a magyar csapat, de 4-1 után felzárkóztak, majd fordítottak a hazaiak, akik enyhe fölénybe kerültek, s a szünetre kétgólos előnyt gyűjtöttek.

Fotó: MTI

A fordulás után lerohanta riválisát a házigazda, s pillanatok alatt négy góllal elhúzott. A Győr ekkor ébredt, faragott hátrányából, majd egy kettős emberelőnyös helyzetet nem tudott kihasználni, sőt, gólt kapott, de ez sem törte meg. Tartotta a lépést ellenfelével, s hat perccel a vége előtt egyenlített, majd újabb egy perc elteltével át is vette a vezetést. A hajrá izgalmasan alakult, de végül csak hazaiak tudtak újabb gólt elérni, így döntetlen lett a vége.

A Győr a zárókörben a norvég Larvikot fogadja.

Eredmény – női BL, középdöntő, II. csoport, 5. forduló:

Buducsnoszt Podgorica (montenegrói)-Győri Audi ETO KC 26-26 (14-12)
a magyar csapat góldobói: Görbicz 8/4, Amorim 7, Bulatovic 4, Orbán 2, Löke 2, Bognár-Bódi 1, Hornyák Á. 1, Kovacsics 1

Ajánlott videó

Olvasói sztorik