Sport

Senki sem küldte haza Szocsiból a magyar sportolókat

Szabó Milán (szabó milán, )
Szabó Milán (szabó milán, )

Kálomista Gábor szerint minden magyar sportoló a MOB-bal egyeztetett módon tér haza a téli olimpiáról.

A Magyar Olimpiai Bizottsággal már korábban egyeztetett módon tér haza Szocsiból minden magyar sportoló – mondta Kálomista Gábor, a Magyar Síszövetség elnöke, aki péntek reggel érkezett vissza Budapestre a téli olimpia városából. A sportág honi első embere azután nyilatkozott így, hogy a sífutó Szabó Milán sérelmezte az ő hétfői hazautazását.

“Összességében nagy élmény volt az olimpia, épp ezért sajnálom, hogy hétfőn haza kell mennünk, aminek nem tudjuk az okát. Szerettem volna még élvezni a játékok hangulatát és érezni az olimpiai eszmét” – jelentette ki a gyöngyösi versenyző azt követően, hogy a 15 kilométeres klasszikus stílusú számban pénteken a 78. helyet szerezte meg.


Szabó Milán még maradna
Fotó: MTI

“Senki sem küldi haza őket” – reflektált a sífutó szavaira Kálomista Gábor. “Szövetségünk a kellő időben egyeztetett a MOB-bal, így az is terv szerint történt, hogy Szabó Milán már január 31-én megérkezett Szocsiba, s hogy hétfőn van a hazautazás. Amúgy pedig a Szocsiban maradásra is kínálkozott lehetőség: aki érmet szerez az olimpián, maga dönti el, hogy marad-e vagy sem.”

A síszövetség elnöke hangoztatta azt is, hogy jobb lenne, ha mindenki az olimpia jó oldalát nézné, s maradéktalanul örülne minden magyar sikernek, így például annak, hogy Miklós Edit a hetedik tudott lenni lesiklásban, ami hatalmas eredmény.

“Mi mindent megteszünk a versenyzőinkért, s talán elvárható, hogy az érintettek tényszerűen nyilatkozzanak, senkit nem megbántva” – jelentette ki Kálomista Gábor.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik