Sport
vízilabda válogatott (vízilabda válogatott, )

Így vertük meg a világot a nyáron

Dobos Sándor
Dobos Sándor

újságíró. 2013. 12. 27. 16:00

A férfi-vízilabdaválogatott - bármennyire is esélyes minden világeseményen - Barcelonában általános meglepetésre lett világbajnok. Visszatekintő.

Dr. Kemény Dénes, a Magyar Vízilabda Szövetség elnöke azt mondta a Digi Sport évzáró magazinjában, hogy a férficsapatot a legjobb négybe várta a barcelonai világbajnokságon, ott meg már úgyis bármi lehet. Bármi lett.

Ezt mondta hetekkel, hónapokkal a nyári torna után több válogatott és maga a kapitány, Benedek Tibor is: a négybe kellett elsődlegesen bejutni. Ez lesz a cél a hazai rendezésű Európa-bajnokságon is, tévedés ne essék. Aztán meg bármi lehet – ugyebár.

Négybe jutni nem könnyű egy olyan mezőnyben, ahol van hat-hét szinte egyforma képességű csapat (szerb, horvát, montenegrói, görög, olasz, amerikai), és egy olyanban, ahol mindig akad egy meglepetésgárda is.

A barcelonai vb előtt már csak azért sem mi voltunk a legesélyesebbek, mert a londoni olimpia (5. hely) után többen is lemondták a válogatottságot, kapitánycsere történt, több fiatal vagy a válogatottban korábban nagy világeseményen még nem bizonyító játékos került a keretbe. Ráadásul nem sikerült jól a főpróba sem, a Vodafone-kupán kétszer is kikapott a válogatott. Még ennél is nagyobb baj volt, hogy a vb előtt, a Világliga végső fázisában megsérült a csapatkapitány Varga Dániel, akinek az ujját meg is kellett műteni.

Apropó, Világliga. Az ott, mármint a cseljabinszki Szuperdöntőben történtek képezték a mérleg másik oldalát. A magyar válogatott ugyanis bejutott a döntőbe, és csak a szerbek állították meg a mieinket, a legvégén. Ezüstéremmel mutatkozott be Benedek Tibor, ez már előrevetítette, a fiúkban benne volt a bravúr lehetősége.

Videó – a magyar-montenegrói döntő teljes felvétele:

Akkor most nézzük, mit mondott a Sport24-nek Kemény Dénes (ha már vele kezdtük az összefoglalót) közvetlenül a nyári vb-döntő után, a barcelonai Picornell Uszoda előtt, úgy éjjel fél egy környékén:

„Én a négy közé vártam a csapatot, és ott bármi lehet. Ha megnézzük, a magyar csapat több meccsén is két perccel a vége előtt döntetlen volt az állás. Magam is többször átéltem, hogy az elődöntőkben bármi lehet. Persze kell a nagyon jó kapusteljesítmény is, Nagy Viktor ezt most hozta. És aztán ott van a magyar vér, az abból fakadó apróságokat senki sem tudja megtanítani.

Mi az üzenete ennek a világbajnoki aranyéremnek?

Az, hogy a magyar vízilabda él. Az utóbbi időben sokan szerették temetni, holott a korosztályos válogatottak és most már a felnőttek is szállítják az érmeket. Külön örülök annak, hogy a meglévő jó játékhoz pimaszság is párosult a világbajnokság utolsó szakaszában. Azt gondolom, hogy Tibor személye volt a döntő. Nemcsak ma, hanem az egész világbajnokság alatt. Az ő munkája, intelligenciája mellett a játékosok tehetsége volt a siker másik záloga. A korábbi válogatottak esetében nem mindig volt meg a merítés lehetősége a fiatalítás, frissítés tekintetében. Most megvolt.”

NAGY „Ma nem” VIKTOR

Kétségtelen, hogy sokan, főleg az idehaza, a televízió előtt szurkolók Nagy Viktornak tulajdonítják a győzelem oroszlánrészét, hiszen a Kemény-éra alatt világversenyen szerepet nem kapó hálóőr a vb utolsó szakaszában, a görögök, a horvátok és a montenegróiak ellen is extraklasszis teljesítményt nyújtott.

Eksztázisban védett, megbabonázta az ellenfeleket a nyáron a Vasasból a Szegedhez igazoló klasszis, aki ráadásul gesztusaival és arcmozdulataival, az ellenfelek számára lélekromboló, terrorizáló mimikájával még látványosabbá tette produkcióját.

Nagy Viktor korábban is képes volt extrát nyújtani, de épp a görögök elleni 9-3-as siker után beszélgettünk egy kollégával az úszódöntőkre igyekezve: benne azért ott vannak a potyagólok is. Mindezt a korábban mutatott forma mondatta velünk, az, amit korábban láttunk tőle. Nos, most ez még véletlenül sem volt jellemző rá a hátralévő mérkőzéseken: bravúrosan védett.

Videó – Viktor, Viktor, Viktor – a horvátok ellen!

Azóta is őt, valamint Szivós Mártont hívják a legtöbb helyre a világbajnokok közül reprezentálni. Nagy lett a felelősség Viktoron: sokak kedvence lett, és mostantól mindenki elvárja tőle a remek szereplést. Épp Gergely István, a csapat kapusedzője, csapatvezetője mondta egy év végi sajtóeseményen: bizony, a játékosoknak a vb után meg kellett küzdeni azzal, hogy mindenki tőlük várta a klubcsapatokban a megváltást. Nem is jött mindig össze Nagy Viktornak sem a Szegedben, mint ahogyan Decker Attilának, a vb-n egyetlen meccsen, az ausztrálok elleni 9-9 alkalmával – remekül – védő szolnoki kapusnak sem, őt a bajnokság idei szakaszának végére kiszorította a szolnoki kapuból Lévai Márton.

Gergely István egyébként 2003-ban is tagja volt a barcelonai aranyérmes csapatnak, most a szakmai stáb tagjaként élte át a győzelmet. Ezt mondta a vb-döntő után nekünk:

„Ahhoz képest, hogy tavaly azt mondták, a magyar kapusok nagyon gyengék, és nincs egy kiemelkedő sem, elkezdtünk egy kicsit másként dolgozni. Lám, Nagy Viktor jelen pillanatban a világ legjobb kapusa és világbajnok. Nekem ez felér egy világbajnoki címmel.

Egyfajta elégtétel?

Nem, ez nem kárpótlás. Nekem ez egy célom volt, és a kapus, akivel foglalkoztam, a világ legjobbja lett. Azért megemlíteném Decker Attilát is, mert kicsit elhalványul, hogy az ausztrálok ellen ő védett, büntetőt is hárított, ami kellett ahhoz, hogy világbajnokok legyünk. Ő is nagyon jól védett.”

BENEDEK TIBOR

A válogatott kapitánya, aki maga is világbajnok volt 2003-ban Barcelonában, a sportág egyik legnagyobb, legbefolyásosabb alakja. Már a medencében is hallatlan tisztelet övezte, és ha bárki is megkérdőjelezte kapitányi kinevezését, nos, az minimum elhallgatott a nyári vb után (pontosabban alatta is már).

Naná, hogy sokan féltették, még a csoportmeccsek után is, hiszen hiába vertük meg Kínát, a szerbektől kikaptunk, az ausztrálok ellen pedig csak 9-9-et játszottunk. Ha az az iksz nincs, most nem beszélhetnénk semmiről. Látva az ausztrálok különös, sokmozgásos játékát, igenis értékes volt az a döntetlen: sokat fejlődtek az auszik, és Benedek Tibor őszi, a vb-t értékelő szakmai előadásán az egyik margitszigeti hotelben hosszú percekig elemezte a játékukat, mint követendő (!) játékot.

vizilabda(960x640)(1).jpg (vízilabda)
Fotó: MTI / Kovács Anikó

„Voltak olyan dolgok, amiket elfogadtam, hogy kért, noha nem éreztem a végeredmény számára annyira relevánsnak. De neki lett igaza. Sokszor a kasszát is mélyen érintették ezek a kérések, holott nem álltunk, és most sem állunk jól, futunk a pénzünk után. Így aztán volt, hogy nehezemre esett igent mondani, de elfogadtam a kéréseit. Az elnökségi ülésen Tibi meg is köszönte a segítséget” mondta Kemény Dénes arról, mit gondolt Benedek Tibor kéréseiről a felkészülés alatt, előtt.

Sokan, sokféleképpen nyilatkoztak arról a munkáról, ami a válogatottnál zajlott. Egy biztos: Benedek hallatlan eltökéltséggel kezdett el dolgozni, hétről-hétre, óráról-órára, sőt, mondjuk ki: percről-percre beosztotta, kinek mit kell elvégeznie a siker érdekében.

Videó – ünneplés a döntő után:

Új módszereket vezetett be, éjszakába nyúlóan elemezte a videókat (a videóelemzés központi elem lett a taktikai megbeszélések során), rengeteg meccset nézett meg és nem utolsó sorban olyan keretet hozott össze, válogatott ki, amelynek tagjai egyfelé húznak. Akik nem biztos, hogy posztjukon a legjobbak, de az biztos, hogy képesek alárendelni magukat a csapat érdekeinek és hisznek magukban.

Például Decker Ádám: „Én novemberben kerültem be a válogatottba. Azelőtt a strandvízilabda-bajnokság döntőjében játszottam. Nagyon messze volt tőlem a válogatottság. Aztán Tibi lett a kapitány, azóta vagyok válogatott. Mikor elkezdtük a felkészülést, és láttam a többieken azt az iszonyatos elszántságot, ami jellemzi a társaságot, és hogy Tibi mennyire profin felépíti az egészet, nekem nem volt kérdés, hogy döntőt fogunk játszani. Most meg majd mindenki feni ránk a fogát.”

Madaras Norbert szavai következnek. Ő a magyar férfipóló egyetlen kétszeres világbajnoka, hiszen 2003-ban is ott volt a csapatban.

„Nagyon jól jött ki ez a váltás a kapitányi poszton. Tibi nagyon jól megtalálta a megfelelő játékosokat. Jó dolgokat vesz elő. Ő nem tegnap óta készült erre a világbajnoki döntőre, erre a meccsre. Tudom jól, hogy január óta videókat szerez, megvágja a meccseket, tudja, ki hová lő. Felkészít bennünket az ellenfelek minden egyes játékosáról. Aprólékosak lettünk, és ebben mindenképp az ő személye döntő, és a szellemiség, amit behozott, és amit maximálisan magunkévá tudtunk tenni.

Persze, hiszünk is benne, de nem nagyon tudnánk mást csinálni, mert az elmúlt években valami nem működött. A tehetség egyébként mindig megvolt. Itt a vb-n jött most egy kis pimaszság is, ami viszont nagyon kellett. Olyan helyzetekben olyan gólok, amik nincsenek benne a meccsben, de mi megcsináljuk, mások meg nem tudják megcsinálni.”

„Azért nyertük meg a világbajnokságot, mert meg akartuk nyerni, és hittünk benne, hogy megnyerhetjük. Ez egy új csapat, sok új játékossal, ez az első éve. Lehet, hogy épp ezért könnyebb ilyenkor eredményt elérni, minden új, minden eredeti és őszinte. És minden szívből jön” – mondta Benedek Tibor a Montenegró elleni döntőt követően.

A MAGYAR VÉR

A magyar vér, a magyar virtus, a magyar vízilabdázó ösztöne – nagy szavak ezek, talán elcsépeltek is, de nem tudunk más tenni, mint elfogadni: van ilyen.

Mi mást gondolhatnánk azután, hogy az a Varga Dániel, aki a vb előtt nem sokkal ujjsérülést szenved, kihagyja a Vodafone-kupát és fogát összeszorítva küzd a visszatérésért. Felgyógyul a vb-re, majd ott testvérével, Varga Dénessel olyan figurákat játszik a sorsdöntő meccseken, amely után még a horvát kollégáknak is tapsra lendül a keze a sajtóhelyeken (a montenegróiaknak nem…).

Olyan pimaszsággal és kreativitással hozták helyzetbe egymást vagy társaikat, olyan megoldásokat választottak, amelyeket valóban fenntarthatunk magunknak: ezeket tényleg csak mi tudjuk megcsinálni. Nem véletlen, hogy Benedek Tibor Varga Dánielt jelölte az év vízilabdázójának (mellesleg Varga Dénes a LEN szavazásán Európa legjobb pólósa lett, a vb-n pedig az MVP).

Mi az, ha nem a magyar virtus, amikor a 20 éves Bedő Krisztián úgy játszik élete első világversenyén, mintha az lenne az ötödik vagy hatodik. Úgy vállalja el a lövést, úgy fordul be a görögök ellen kétszer is, mintha az a világ legtermészetesebb dolga lenne.


A férfi-vízilabdaválogatott
Fotó: MTI

Mi más, ha nem a vízilabda őserejének bizonyítéka, amit Szivós Marci vitt véghez: aki egyszer sem nyert olimpiát, mert nem került be a keretbe, nem volt ott a 2003-as világbajnokságon, ott volt viszont a közelmúlt egyetlen sikertelen olimpiáján, a londonin. Micsoda hit és elszántság kell ahhoz, hogy mindezeket félretéve kezdjen el egy újabb felkészülési szakaszt.

És mi más lenne, mint a magyar vízilabda sajátossága, amit Vámos Marci nyújtott, aki olyan szemtelen és pimasz gólokat szerzett, amilyeneket legutóbb Kiss Gergelytől vagy Biros Pétertől láthattunk.

És az a bizonyos egység: kimondva, kimondatlanul, a külsőségekben (egyforma, rendkívül divatos felszerelésben jelennek meg a játékosok minden eseményen), a játékosok belső egyensúlyában, vízben és a parton.

Többen is azt nyilatkozták a csapatból, igenis tudták, hogy ezt a világbajnokságot meg tudják nyerni. Egyszerűen nem lehetett más a vége azok után, amin a fiúk keresztülmentek Benedek Tibor irányítása alatt.

2014-ben Budapesten rendezik az Európa-bajnokságot július 14. és július 27. között. Nemrég elindult a jegyértékesítés, az érdeklődés igen nagy. A legtöbben a döntőre vesznek, vagy szeretnének jegyet venni.

A kapitány nemrég azt mondta: óriási hibát követ el, aki csak a döntőre vesz jegyet.

A fiúk nem ezt érdemlik.

Igaza van!

Visszatekintő – vízilabda-világbajnokság, Barcelona:

Csoportmérkőzések, 2013. július 22., 24., 26.:

A csoport: Montenegró, Spanyolország, Görögország, Új-Zéland
B csoport: Horvátország, Kanada, Egyesült Államok, Dél-Afrika
C csoport: Szerbia, Magyarország, Ausztrália, Kína
D csoport: Olaszország, Németország, Románia, Kazahsztán

A C csoport magyar mérkőzései:

Magyarország-Kína 13–5 (3-1, 4-1, 3-2, 3-1)
Magyar góllövők: Szivós 3, Hárai, Hosnyánszky, Varga Dénes 2-2, Bátori, Bedő, Vámos

Szerbia-Magyarország 13-10 (2-3, 5-2, 2-2, 4-3)
Magyar góllövők: Varga Dénes 3, Madaras, Vámos 2-2, Bedő, Hárai, Szivós 1-1

Magyarország-Ausztrália 9–9 (3-3, 1-1, 3-3, 2-2)
Magyar góllövők: Vámos 3, Hárai, Varga Dénes 2-2, Szivós, Varga Dániel 1-1

A csoportok végeredménye:

A csoport: 1. Görögország 6 p., 2. Montenegró 4 p., 3. Spanyolország 2 p., 4. Új-Zéland 0 p.
B csoport: 1. Horvátország 6 p., 2. Egyesült Államok 4 p., 3. Kanada 2 p., 4. Dél-Afrika 0 p.
C csoport: 1. Szerbia 6 p., 2. Magyarország 3 p., 3. Ausztrália 3 p., 4. Kína 0 p.
D csoport: 1. Olaszország 6 p., 2. Németország 4 p., 3. Kazahsztán 2 p., 4. Románia 0 p.

Nyolcaddöntő:

Magyarország-Kazahsztán 16–7 (2-4, 7-1, 6-1, 1-1)
Magyar góllövők: Bátori, Hosnyánszky, Madaras, Szivós, Varga Dániel 2-2, Bedő, Decker Á., Gór-Nagy, Hárai, Vámos, Varga Dénes 1-1

Negyeddöntő:

Görögország-Magyarországó 3-9 (1-2, 1-1, 1-2, 0-4)
Magyar góllövők: Bedő, Hosnyánszky, Varga Dénes 2-2, Decker Á., Madaras, Vámos 1-1

Elődöntő:

Magyarország-Horvátország 11-10 (2-3, 4-2, 3-2, 2-3)
Magyar góllövők: Szivós, Vámos 3-3, Varga Dénes 2, Bedő, Gór-Nagy, Madaras

Döntő:

Magyarország-Montenegró 8–7 (2-0, 1-2, 3-3, 2-2)
Magyar góllövők: Hárai, Szivós 2-2, Hosnyánszky, Vámos, Varga Dániel, Varga Dénes 1-1

A világbajnok magyar csapat tagjai:

Nagy Viktor, Decker Attila, Bátori Bence, Bedő Krisztián, Decker Ádám, Gór-Nagy Miklós, Hárai Balázs, Hosnyánszky Norbert, Madaras Norbert, Szivós Márton, Varga Dániel, Varga Dénes, Vámos Márton. Szövetségi kapitány: Benedek Tibor

Az All Star csapat tagjai: Nagy Viktor (magyar) – Dusko Petljovic (szerb), Pietro Figlioli (olasz), Aleksander Ivovic (montenegrói), Mladan Janovic (montenegrói), Sandro Sukno (horvát), Varga Dénes (magyar)

A torna legjobb kapusa: Nagy Viktor

A torna gólkirálya: Sandro Sukno és Alexander Ivovic 20 góllal

A torna legjobb játékosa: Varga Dénes

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.