Annyiszor megpróbáltam már leírni… De egyszer sem jött össze. Mindig ugyanaz lett a vége, egyszerűen nem ment. A gondolataim csak csapongnak jobbra-balra, képtelenség őket rendszerezni, összeszedettnek lenni, ha eszembe jut. Sírok és nevetek és boldog vagyok, ha átfut a fejemen mindaz, ami augusztus második felében történt, és közben megszakad a szívem, mert hiányzik. Az emberek, a hangulat, maga a sportág, az egész őrület, az eksztázis, minden, amit ott átéltünk. A víz alatti hoki egész világa.
Így hokiznak víz alatt
Forrás: cmas.org
Mese ez, valóságos tündérmese, győzelemmel, boldogsággal, csalódással, szeretettel, tisztelettel, bukással… Versenyzőknek, szervezőknek, önkénteseknek, épp, csak arra járóknak. Mindenkinek, aki egyszer volt, hol nem volt, de ott volt Egerben, 2013 augusztusában, a 18. CMAS Víz Alatti hoki világbajnokságon.
Ez volt a legnagyobb. Mindenki mondta: sosem volt még ekkora világbajnokság, az összes korcsoport, minden nagy nemzet, 1400 sportoló és a hozzátartozóik. Mi véletlenül kerültünk oda, több barátommal együtt, önkéntesként.
Már az első napokban, az akkreditáció alatt látszott, hogy különleges 10 napnak nézünk elébe. Hihetetlen volt végignézni a sorakozó csapatokon. A brit „elite” férfiak az uszoda előtti gyepen építettek emberpiramist, miközben a dél-afrikai U23-as fiúk az akkreditáción végigkóstoltatták az egész személyzettel a port, amiből az energiaitalukat csinálták.
A törökök körben állva csodálták a csapatkísérőjüket, amíg néhány önkéntes és a fél szövetség egy kétségbeesett új-zélandi bíró elveszett poggyászát vadászta a reptéren. Mire meglett, addigra elhagyta a kistáskáját és az ebédjegyeit is, csodálkoztunk, hogy a feje még megvan. Aztán elkezdődtek a barátságos meccsek, majd maga a világbajnokság.
Víz alatti hoki… Ki hallott már ilyet? Senki. Pedig hihetetlen sportág, eszement emberekkel, tiszta dili az egész. Soha eddig nem láttam ilyen komplex sportot. Sosem tapasztaltam ennyi pozitív energiát egy térben, legalábbis ilyen rangú összecsapáson, mint egy világbajnokság, biztosan nem. Békauszony, búvárpipa, úszósapka, latex kesztyű, kis ütő, korong, speciális „kapu” – a medence alján. Több ide nem kell, akit érdekel, úgyis megnézi.
Nem egy barátságos sport, a vérző orr, a felszakadt szemöldök, a bedagadt ujj szinte óránkénti eset, nem ártott, ha volt mindig kéznél jég. Arról nem is beszélve, hogy a szabadtéri medence felülete sem volt épp ideális, a versenyzők már az első nap után széthorzsolt bőrrel, morgolódva szaladgáltak. Minket csak a fedett uszoda akusztikája zavart: a gyönyörű Makovecz Imre-épület extrém módon hangosította fel a zajokat, amit a dél-afrikaiak vad, vuvuzelás tombolása néha szinte elviselhetetlenné tett. Mindennapos volt a fejfájás, ráadásul túl is kellett kiabálnunk egymást. Nekem az utolsó napokra már a hangom is elment, amolyan kosztolányisan beszélőfüzetet használtam. Kettőt írtam tele. Persze csak nevettünk az egészen.
Mi adott erre okot? Az, amit még sosem tapasztalt egyikünk sem. Nekem sorra hozták a gyógyszereket. Mentolos magot a kolumbiai, tablettát a brit bíró, torokfertőtlenítő sprayt a brit live streames. Ha nem volt baj, akkor csak azért voltak kedvesek, mert miért ne.
A pontozóasztalnál ültem, a fejem szétrobbant, zengett a dél-afrikai tombolás, mikor a fiúk a fejem feletti tribünről lekiabáltak, hogy jól vagyok-e, majd egy szál virágot hullajtottak az ölembe. Mindenkivel így bántak. Megállítottak a folyosón, hogy aranyosan, akcentussal annyit mondjanak: „Nágyon csínos vágy!”. A bírókkal voltunk egy szálláson, esténként szinte versenyeztek, hogy kikkel vacsorázzunk: kolumbiaiak, új-zélandiak, ausztrálok, hollandok…
A medence alján ádáz küzdelem folyik a parányi korong kapuba juttatásáért
Forrás cmas.org
Különleges kolumbiai tea, fél doboz fagyi az egyik bírójuktól, brit zászló az egyik edzőtől, torta a kedvenc, szétszórt, „táskaelhagyós” új-zélandi bírónktól, 35 török líra egy másiktól, „Vegyél magadnak valamit, ha Törökországban jársz!” felkiáltással. Napi rendszerességgel hívtak bennünket kávézni, beszélgetni, egy kis esti beülős-iszogatós nevetgélésre. Ki mibe szaladt bele éppen: a tenyerükön hordtak minket.
És maguk a mérkőzések! A csapatkísérők, akikre igényt tartott a nemzetük, körmöt rágva izgultak fiaik-lányaik meccseit nézve a medence szélén. A többiek választottak egy szimpatikus csapatot, úgy tették mindezt. Aki figyelt, könnyen megértette a szabályokat, a bírók mutogatós jelzéseit, hamar elkezdett együtt élni a játékkal. Nem nehéz, hiszen izgalmas. Bár gyerekcipőben jár még, a jövő sportjáról van szó.
És végül az afterparty. Mindenki féltett minket, a szervezők attól tartottak, ruha fog szakadni, vér fog folyni, tányérok és poharak fognak törni… De semmi botrányos nem történt. Csak még több apróság, még több történet, még több emlék, jelmezes csapatok és sok-sok nevetés. Nem éreztük, hogy vége, hiszen annyira hihetetlennek tűnt. De aztán a görög istenek, a tengerészek, a katonák mind hazamentek…
Így néz ki felülnézetből a vízalatti hoki
Forrás: eger.hu
Élmény a köbön. Románcok szövődtek és hullottak szét: néha csak hónapokkal később, sírva, nevetve, dühöngve. Számomra egy pulcsi és két beszélőfüzet őrzi emlékét, másnak fotó, egy dal, egy emlékfoszlány. Régi barátságok váltak szorosabbá, és újak, akár kontinenseken is átívelők születtek: átok és áldás egy-egy ilyen kötelék.
De mit lehet tenni, ha vége? Van, aki megpróbálja elvágni magát ettől a világtól, hogy ne szenvedjen a vágyódástól a másik élet után, mikor visszatér a hétköznapokba. Kiteszi a polcra otthon, mint egy szép szuvenírt, hogy néha elgyönyörködhessen benne, akár egy napfényes trópusi nyaralás után. Kicsit eltemeti a múltat.
Más benne él, nem tud megszabadulni tőle, gondolatban nap, mint nap felkeresi azt a helyet, ahol egyszer annyira felszabadult volt, és megpróbálja szétválasztani a két életét. Álmában az egyiket éli, ébren a másikat. Pedig igazából mindkettő valódi.
Hogy melyik megoldás jobb, valószínűleg senki nem tudja. Talán lelki alkat kérdése. De ilyen élmények után ezek az emberek egy családdá nőnek össze, igazán sosem szakadnak el egymástól, és attól a világtól, amit csak ők értenek, amiben összetartoznak, amelynek részesei voltak. A győzelem és a bukás, a fent és lent, öröm és bánat durva és szenvedélyes, őrült világának. Még mesék sem mesélnek róla.
