Vasárnap délután a SZTE EHÖK SE női röplabdásai lejátszották utolsó mérkőzésüket a 2013-as naptári évben. Az ellenfél az a Jászberény volt, akikkel a tavalyi és idei szezonban mindig hatalmas csatát vívott a Szeged. Ráadásul idegenben kellett játszani a remek JRK ellen, úgy, hogy mindkét csapat tudta, ez a mérkőzés akár a bajnoki cím sorsáról is dönthet a későbbiekben. Sajnos a vendégek csupán hat játékossal utaztak el betegség, sérülés és a vizsgák miatt. Csíkos Szilárd edzőnek tehát semmilyen csere lehetősége, még liberója sem volt. Mondhatni nyomás nélkül játszhatott az EHÖK, mondván így nem sok esély van a Jászberény legyőzésére. A tréner felszabadult játékot kért a lányoktól, és bizakodva ült le a kispadra.
Az első szettre lelkesen is álltak fel a hölgyek, ahogy azt kérték tőlük. A szettet szinte végig uralva meneteltek előre. Ehhez természetesen kellett a görcsösen győzni akaró ellenfél számtalan hibája. Azonban az időkérés a túloldalt sajnos megtette a hatását: lassacskán zárkózott fel a JRK. A játszma hajrájához érve már a hazai alakulat vette át a vezetést, és sikerült is hozniuk az első szettet.
A második etapra teljesen más mentalitással állt fel a Szeged. Az előző játékrész sokat kivett belőlük a hosszú és fárasztó labdamenetekkel. A jászsági lányok azonban érezték, itt csak nekik teremhet babér. Ennek megfelelően elsöprően játszottak. Voltak szép pillanatai a Szegednek, legfőképpen centertámadásokkal, de mikor nehéz helyzetbe kerültek, hiányzott valaki, aki felrázza őket és a hátára veszi a csapatot. A hazaiak óriási fölénnyel söpörték be a második játszmát.
A harmadik szett sem különbözött sokban az előzőtől. Talán annyiban, hogy mégis egy tavalyi NBII-es bajnokcsapat tagjai álltak a Szeged térfelén, így nem hagyhatták, szégyenkezniük kelljen a találkozó végén. Szép labdamenetekkel, blokkokkal és ász értékű nyitásokkal szorongatták meg az ellenfelet. Ez mind arra volt jó, hogy lássa a berényi gárda, hogy nincs a zsebükben a bajnokság, és, hogy a következő hazai mérkőzésen közel sem biztos, hogy így alakulnak az erőviszonyok. A végjátékra elfáradtak a szegedi egyetemisták, így végül szép játékkal, de ezt a játszmát is elbukták.
Jászberényi RK vs SZTE EHÖK SE: 3:0 (19,10,14)
Városi Sportcsarnok, Jászberény, 200 néző.
SZTE EHÖK SE: Neizer, Horuczi, Molnár A., Selmeczy, Krcelic, Csintalan.
Csíkos Szilárd: „-A mérkőzés elején még volt tartás a lányokban, később ez elfogyott. Két ember dolgozott, ketten pedig azt figyelték, mit ront el a harmadik duó. Hat emberrel nem lehet mérkőzést nyerni, főleg nem a Jászberény ellen.”
A következő mérkőzésre 2014. január 26-án kerül sor, amikor a SZTE EHÖK SE a Hajdúböszörmény csapatát látja vendégül. Cél a három pont megszerzése.