Sport
prága (prága)

Gál Zoltán 2,6 millió forintot nyert Prágában

24.hu
24.hu

2013. 12. 12. 14:07

Bár nem jutott döntőbe az Eureka Prága főversenyén Gál Zoltán, a 19. helyen végzett, amiért így is 8600 eurót, nagyjából 2,6 millió kapott.

Gál Zoltán révén még egy magyar játékosnak szurkolhattunk a prágai Eurekán. Sajnos neki sem jött össze a győzelem, a 19. helyen búcsúzott a tornától – írja a Poker.hu.

A harmadik játéknap mezőnyében már csak egy magyar játékos, mégpedig Gál Zoltán lehetett ott az Eureka Prágán. Az 1 100 eurós megmérettetésen a nyolcfős finálé elérését célozta meg a versenyben lévő még 43 játékos.

Gál a 19. helyről kezdhetett, és mintha hullámvasútra ült volna fel a cseh fővárosban, úgy nőtt, illetve csökkent a stackje a játéknap folyamán. Többször is duplázni tudtak rajta ellenfelei, de ő mindig visszakapaszkodott, sőt ő ejtette ki az EPT bajnok Kevin MacPhee-t is.

Sajnos azonban a póker istenei nem akarták az igazságot, végül Gál a 19. helyen volt kénytelen távozni, ami azt jelentette, hogy nem jutott be a döntő asztalra. A meneteléséért így is 8 600 eurót, azaz 2,6 millió forintot vehetett át a prágai Hilton Hotel kasszájánál.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Fotó: Marjai János/24.hu
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.