Sport

Elképesztő gólok napja az NHL-ben

Joe Thornton, Jamie Benn és Pavel Datsyuk is emlékezetes találatot jegyzett a tengerentúli profi hokiliga (NHL) legutóbbi játéknapján.

2012. január 21-én nyert utoljára meccset a Vancou8ver Canucks a San José Sharks ellen, az azóta lejátszott kilenc mérkőzést – öt az alapszakaszban, négy a rájátszásban – egyaránt a kaliforniai együttes sikerét hozta. Ennek a rossz sorozatnak a végére tett pontot magyar idő szerint péntek hajnalban a kanadai együttes, igaz, nem volt ez egy könnyű menet.

A fordulatos mérkőzésen már az első harmadban öt gól esett, ebből a Canucks jött ki jobban, 3-2-ről várhatta a folytatást. Pedig még a hazaiak szereztek vezetést, Joe Thornton lökete után a pakk a kapu mögül a hálótartó vasra pattant, onnan felpördült a háló tetejére, majd Roberto Luongo kapus legnagyobb pechjére a hátára, onnan pedig a gólvonal mögé – jó nagy potya volt. A folytatásban már csak egy találat született, azt a Vancouver szerezte, amely végül 4-2-re nyert.


Thornton góljával még vezetett a Sharks, de végül kikapott
Fotó: AFP

A Dallas Stars detroiti vendégjátéka főleg a nagy gólokról szólt: a vendégeknél a csapatkapitány, Jamie Benn estéből talált be, a hazaiaknál Pavel Datsyuk pedig újfent bebizonyította, miért is tartják őt az utóbbi évek egyik legjobbjának. A meccset a texasiak nyerték meg 4-3-ra, Peverley a hosszabbításban ütötte be a plusz egy pontot érő gólt.

Végre gólt ütött a New Jersey Devils, 151 perc után ismét – ráadásul ezúttal hármat is. Emellé Martin Brodeur lehúzta a rolót, 22 védést mutatott be, karrierje során a 122.-et. Érdekesség a veterán kapussal kapcsolatban, hogy a legutóbbi három shutoutját pont a Philly ellen szerezte, karrierje során pedig 12-szer kergette az őrületbe a Flyers hokisait.

A Los Angeles-i Jonathan Quick és a carolinai Justin Peters is kapott gól nélkül zárt.

Eredmények – NHL, alapszakasz

Washington Capitals-Minnesota Wild 3-2, szétlövés után
Carolina Hurricanes-New York Islanders 1-0
Ottawa Senators-Montreal Canadiens 4-1
Boston Bruins-Florida Panthers 4-1
Columbus Blue Jackets-New York Rangers 2-4
Philadelphia Flyers-New Jersey Devils 0-3
Tampa Bay Lightning-Edmonton Oilers 4-2
Detroit Red Wings-Dallas Stars 3-4, hosszabbítás után
St. Louis Blues-Calgary Flames 3-2
San Jose Sharks-Vancouver Canucks 2-4
Los Angeles Kings-Buffalo Sabres 2-0

Videó – Thornton lövése megtréfálta Luongót:

Videó – Jamie Benn estében is veszélyes:

Videó – Az ilyen klasszis megoldások miatt szeretik sokan Pavel Datsyukot:

Videó – Brodeur megbabonázta a Phillyt:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik