Sport

Követendő példa lett Hosszú Katinkából

hosszú katinka (hosszú katinka, )
hosszú katinka (hosszú katinka, )

A nemzetközi szövetség azt várja az úszóktól és edzőiktől, hogy minél többet versenyezzenek.

A vizes sportokat összefogó nemzetközi szövetség, a FINA egyre inkább a Hosszú Katinka-féle modellt preferálja, vagyis azt várja: az úszók és edzőik álljanak át arra, hogy a lehető legtöbbet versenyezzenek, amit egyébként egyre busásabban honorálnak.

A FINA-álláspontról Gyárfás Tamás MÚSZ-elnök, egyszersmind a világszövetség alelnöke beszélt a Magyar Úszó Szövetség szerdai elnökségi ülésén azzal összefüggésben, hogy – s ezt a 2014-es versenynaptár is igazolja – egyre zsúfoltabb a nemzetközi program. Hosszú Katinka példájával pedig azért állhatott elő, mert a világ- és Európa-bajnok gyakorlatilag végigversenyzi ezt az esztendőt.


Hosszú Katinka a medencében és azon kívül is a csúcson van
Fotó: MTI

A nyári világversenyekről készült beszámolók sorában Kiss László, a válogatott szövetségi kapitánya értékelte a barcelonai világbajnokságot, ahol Hosszú nyert 200 és 400 m vegyesen, bronzérmes lett 200 m pillangón, Gyurta Dániel megvédte címét 200 m mellen, Cseh László pedig másodikként végzett a 100 méteres pillangóúszásban. Az eredményekhez szóbeli kiegészítésként annyit fűzött, hogy “mindig nagy rivalizálás zajlik köztünk és a kajak-kenusok között, most az adott évet tekintve az olimpiai számokban egy ponttal jobbak voltak, ezt el kell ismerni, gratulálunk nekik, de jövőre szeretnénk visszavágni”.

A hosszútávúszásról készült jelentés kapcsán Cseh – az elnökség tagjaként – felvetette, hogy a jövőben talán jobban együtt kellene dolgozniuk a versenyzőknek, mert a világbajnokságon bebizonyosodott, ha a két induló előre kialakított, közös taktikával versenyez, akkor még kiemelkedőbb eredményeket érhetnek el.

Az elnökség valamennyi beszámolót egyhangúlag elfogadta, s arra is igent mondott, hogy a magyar bajnokságok menetrendjében is helyet kapnak a férfi és női vegyesváltók.

Az összejövetelen Gyárfás Tamás és Szabó Tünde főtitkár hivatalosan is átnyújtotta Tőrös Károly utánpótlás szövetségi kapitány és Selmeci Attila szakfelügyelő hivatalos megbízólevelét. Az elmúlt évtizedekben Belgiumban, majd Dél-Afrikában edzősködő Tőrös – a szövetség közleménye szerint – könnyekig meghatva vette át a kinevezéséről szóló dokumentumot:

“Utoljára 1965-ben szerepeltem magyar színekben, számomra ez most egy nagyon megindító pillanat…” – mondta.

Az ülésen elhangzott: nagyon fontos volt a magyar részvétel a dubaji junior-világbajnokságon, mert ez az esemény a legfontosabb korosztályos viadallá nőtte ki magát. A 2017-es junior vb-t Budapest rendezi.

Jövőre az utánpótlásnak kiemelkedően fontos eseménye a nancsingi ifjúsági olimpia lesz, azon dupla eredményességi pont szerezhető, ami jelentős mértékben növelheti a szövetség központi támogatását.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik