Sport

Nagy halakat csábít Budapestre az FTC

ftc-rail cargo hungaria (ftc-rail cargo hungaria, )
ftc-rail cargo hungaria (ftc-rail cargo hungaria, )

Rangos, négycsapatos nemzetközi női kézilabdatornát rendez szombaton és vasárnap az FTC-Rail Cargo Hungária az Elek Gyula Arénában.

A zöld-fehérek Kőbányai úti csarnokában rendezett Elek Gyula Kupán a házigazdákon kívül a Larvik, a Rosztov-Don, valamint a Siófok KC-Galerius Fürdő együttese vesz részt.

Jeney Zsolt Ákos, a zöld-fehérek női kézilabda-szakosztályának elnöke a csütörtöki sajtótájékoztatón emlékeztetett rá, hogy az új vezetőség három éve – amikor átvette a csapatot – “Vissza a csúcsra!” címmel tízéves programot hirdetett, és ennek fontos állomása a hétvégén első alkalommal sorra kerülő torna, amellyel a házigazda egykori sikeredzőjére is emlékeznek.

Nagy örömünkre szolgált, hogy elfogadta meghívásunkat a 2011-es BL-győztes és idei BL-döntős norvég Larvik, a többszörös orosz bajnok a Rosztov-Don, valamint partner egyesületünk, a Siófok” – jelentette ki Jeney.

A torna fővédnöki tisztét Tove Skarstein, Norvégia budapesti nagykövete vállalta el, aki felhívta a figyelmet arra, hogy az utóbbi években szoros kapcsolat alakult ki a magyar és a norvég kézilabdázás között, hiszen több norvég kézilabdázó játszik Győrben, s a női kapitányi tisztséget is Karl Erik Böhn töltötte be.

Remélem, ez az együttműködés a jövőben tovább fog javulni, hiszen a sport rengeteget segít a nemzetek közötti kapcsolatok elmélyítésében is” – tette hozzá a nagykövet.

Elek Gábor, a ferencvárosiak vezetőedzője arról beszélt: két héttel a bajnokság rajtja előtt jó alkalom ez a torna arra, hogy csapata erős ellenfelek ellen mérje fel, hol tart a felkészülésben. “Pena, valamint a junior Eb-n orrtörést szenvedett Mészáros Rea nem játszhat, ennek ellenére szeretnénk megnyerni a tornát” – fogalmazott Elek.

Szergej Belickij, a Rosztov-Don vezetőedzője kijelentette: számukra most nem az eredmény az elsődleges, hanem hogy jól felkészüljenek a szeptember közepén sorra kerülő BL-selejtezőre. Ole Gustav Gjekstad, a Larvik mestere videóüzenetében azt mondta, hogy még nincsenek BL-döntős formában, mert csak néhány hete kezdték el a felkészülést, s néhány új játékosuknak még idő kell a beilleszkedésre. Golovin Vladimir, a Siófok vezetőedzője szerint a hétvégi mérkőzéssorozat jó erőfelmérő.

A torna programja:

szombat:
Larvik – Rosztov-Don 10.00
FTC-Siófok 12.00 Siófok-Larvik 16.00
FTC – Rosztov-Don 18.20

vasárnap:
Siófok – Rosztov-Don 9.30
FTC-Larvik 12 ó

Ajánlott videó

Olvasói sztorik