Sport

Szucsánszki: erősebbek vagyunk, mint tavaly

szucsánszki zita (szucsánszki zita, ftc rail cargo hungaria)
szucsánszki zita (szucsánszki zita, ftc rail cargo hungaria)

Szucsánszki Zita, az FTC-Rail Cargo Hungária női kézilabdacsapatának csapatkapitánya elmondta, csapata jól halad a felkészüléssel.

Elek Gábor mostanáig a védekezésre helyezte a hangsúlyt, a támadások gyakorlása főleg ezután következik. Úgy érzem, sokat erősödtünk a nyáron, hiszen amíg tavaly 7-8 játékosnak kellett végigjátszani a meccseket és az idény végén már lépni is alig tudtunk, most két közel azonos sort tudunk kiállítani” – beszélt Szucsánszki, majd hozzátette, az idén a hazai bajnokságban szeretnék megszorongatni a címvédő és BL-győztes Győrt, ami nem lesz könnyű, mert a Rába-partiak háromszor annyi pénzből gazdálkodhatnak, mint a fővárosiak.

“A BL-ben a selejtezőn túljutni kötelező feladat, s bár nem kerültünk könnyű csoportba, a főtáblán is igyekszünk minél tovább jutni” – zárta nyilatkozatát a kézilabdázó.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik