Sport

Szilágyi Áron bronzérmet szerzett

szilágyi áron (szilágyi áron, )
szilágyi áron (szilágyi áron, )

Szilágyi Áron egy tussal kapott ki az orosz Kovalevtől abudapesti vívó-világbajnokság elődöntőjében.

Az érem megvan
Fotó: MTI

A Londonban olimpiai bajnok Szilágyi a 2004-ben, Athénban ötkarikás győztes, nem mellesleg címvédő Aldo Montanóval csapott össze a nyolcaddöntőben, miután a spanyol Escuderót és a román Galatanut is búcsúztatta, s a kiélezett küzdelemben végre igazán belemelegedett. A hangulat fokozásához az asszóvezető és a videobíró is hozzájárult, mégpedig azzal, hogy megítélt tusokat vontak vissza Szilágyitól.

A vezetőbíró kétszer a sárgalapot is felmutatta Szilányinak, az egyiket korai beindulás miatt, a másikat meg azért, mert éppenséggel nem indult el rajtra, hanem jelezte: Montano ugrott ki. Mindezekkel együtt is magabiztos győzelmet aratott a magyar kardozó, leginkább annak köszönhetően, hogy képes volt egylámpás, tiszta tusokat adni, melyeket nem lehetett elvenni tőle.

“Tudtam, hogy Montano sokat fog foglakozni a zsűrivel, ki akar majd zökkenteni a ritmusból, ezt a lehetőséget nem volt szabad megadni neki. Emellett agresszívabbnak kellett lennem nála. Nem tudott meglepni” – fogalmazott Szilágyi.

A korábban vívó Gémesi is meg tudta őrizni lendületét a harmadik asszójára is – először Ochokit ütötte ki, majd Homert -, és a 2008-ban Európa-bajnok Alekszandr Bujkevicset legyőzve lépett tovább. Nyolc-tizes állásnál nehéz helyzetben volt, de aztán megtáltosodott, előbb egyenlített, majd szép egylámpás találatokkal elhúzott, és végül 15-10-re győzött.

A két magyar negyeddöntőjáben aztán Szilágyi könnyedén elhúzott, már 14-6-ra is vezetett, ám ekkor egy kicsit visszavett a ritmusból. Gémesi még közelebb került hozzá, de így is olimpiai bajnokunk nyert 15-9-re.

Harmadikként Szatmári került be a negyeddöntőbe, mégpedig úgy, hogy 1-6-ról és 4-8-ról fordított a román Alin Bedea ellen. A legjobb nyolc között viszont elvérzett, bár közel járt a bravúrhoz, hiszen az orosz Kovalev ellen végletekig izgalmas, 15-14-es asszót zárt.

Most nem jött össze az arany
Fotó: MTI

A döntőbe jutásért Szilágyinak az orosz Kovaleven át vezetett volna az út, azonban ellenfele hamar 3-1-es vezetésre tett szert. Olimpiai bajnokunk azonban szépen felzárkózott, majd 5-3-ra fordítani is tudott.

Ezt követően megint az orosznak jött ki jobban a lépés, 5-5 után tartotta a lépést a mindig csak egy tussal meglógó magyar vívóval.

Az asszó végén viszont összeszedte magát és sajnos 12-10-re már nála volt az előny. Szilágyit eközben a közönség bíztatta, de sok együttes találat után 15-14-re elveszített az elődöntőt, vagyis bronzérmes lett a budapesti világbajnokságon.

Eredmények – vívó világbajnokság

a 64 között:
Gémesi Csanád-Aleksander Ochocki (amerikai) 15-6
Szatmári András-Joseph Polossifakis (kanadai) 15-11
Szilágyi Áron-Sergio Escudero (spanyol) 15-6

a 32 között:
Gémesi-Daryl Homer (amerikai) 15-13
Szilágyi-Ciprian Galatanu (román) 15-10
Szatmári-Aliakszej Lihacseuszkij (fehérorosz) 15-13

a 16 között:
Gémesi-Alekszandr Bujkevics (fehérorosz) 15-10
Szilágyi-Aldo Montano (olasz) 15-9
Szatmári-Alin Bedea (román) 15-13

a 8 között:
Szilágyi-Gémesi 15-9
Szatmári-Kovalev 14-15

a 4 között:
Szilágyi-Kovalev 14-15

Ajánlott videó

Olvasói sztorik