– Az elmúlt két idényben megjártam a Siófokot és a Veszprémet, ahol nem pont úgy alakultak a dolgok, ahogy reméltem. Kicsit vándormadár életmódot élek, mióta Debrecenből távoztam. Úgy érzem, nagyon jó szakmai háttérrel rendelkező csapathoz igazoltam, és remélem, tudok továbbfejlődni, valamint a csapat segítségére lenni. Elsősorban fizikailag kell fejlődnöm nagyon sokat, emellett vannak apróságok, amelyek javításra szorulnak a mozgásomban. Szeretek védeni, elsősorban ezért csinálom ezt az egészet! Örülni tudok minden kis sikernek. Ez csapatsport, a legfontosabb a csapat jó szereplése. Szeretném jól érezni magam Fehérváron is, és remélhetőleg az eredmények is jönnek majd. – nyilatkozta a válogatott hálóőr.
Kiss Éva a Siófok KC csapatától érkezett a Fehérvár KC-hoz, abban a reményben, hogy eredményes lesz a szezonja, mind a válogatottban, mind a új klubjában.
Kapcsolódó cikkek
Ajánlott videó
- 06:26 Vajtó Lajos friss virágokat ültetett a szülei sírjára, két napon belül lelopták a felét
- 06:25 Tüntetők lezárják az M0-s budakalászi lehajtóját péntek délután
- 06:17 Kövér László szerint a kormányzatnak semmi köze Orbán Ráhelhez, Böjte atyához
- 06:15 Három 3 év alatt a nulláról hozott létre csodakertet egy magyar pár Angliában
- 05:56 Napsütésre nem, felhőszakadásra viszont az ország nagy részén számítani lehet
- 05:53 „Az sem hülye, aki hallgat” – így vonult be a Fidesz-univerzum a választásra készülő zalai kisvárosba
- 05:45 Paradicsomos lepény percek alatt
- 05:40 Ilyen jelekkel kommunikálhatnak a földönkívüliek
- 05:05 Így fürdőznek a gímszarvasok a Bükkalja titokzatos szurdokának mélyén
- 04:40 Reklámok lephetnek el egy újabb streamingszolgáltatót
- 04:07 Egy óra alatt két rekordot is megdöntött a magyar atléta
- 03:40 Magyar mester dolgozott a Notre-Dame orgonáján
- 03:25 Naná, hogy döntős az a csapat, amelyik 97. és a 115. percben is megmentette a párharcát
- 03:08 Litkai Gergely, Nagy József és Katz Dávid elindult a „vadonba”
- 03:06 Néhány napig ismét ingyenesen olvasható az Arcanum végtelennek tűnő adatbázisa, ahol minden titokra fény derül
- 15:43 Ókovács: Ha egy négyszemközti beszélgetésből másnapra hír lesz, akkor már értem, ki vitt ki eddig is mindent innen
- 20:42 Celebrandi: Bejelentették az utolsó két párt kereső hírességet is
- 19:20 A paksi bővítés uniós felülvizsgálatát kérvényezi Ukrajna
- 19:08 Ápolók cipelik fel a betegeket az emeletre egy budapesti kórházban
- 19:38 Iszapos árvíz öntötte el Recsk egy részét, a Mátrán is komoly árvíz volt
- 20:14 Tóth Andi elmondta, milyen az élete a visszavonulása óta
- 15:25 Már Magyarországon is elérhető a ChatGPT alkalmazás
- 21:07 Asteroid City: Kicsaptak húsz filmsztárt Wes Anderson sivatagába
- 22:06 Áremelés jöhet a vonatokon, buszokon és a HÉV-en
- 13:43 Tóth Gabi: Teljesen normális értékekért küzdök, mert el akarják tőlem venni azok, akik teli torokból üvöltik a toleranciát
Címlapról ajánljuk

„Az sem hülye, aki hallgat” – így vonult be a Fidesz-univerzum a választásra készülő zalai kisvárosba
A pacsai időközi választás hátterében az indonéz útdíjfizetési rendszerben érdekelt nagyvállalkozó is felbukkant.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!