Sport

Győrben már levonulóban az árhullám, nagy a baj az Újpestnél

arviz-Gyor(210x140)(1).jpg (árvíz Győr)
arviz-Gyor(210x140)(1).jpg (árvíz Győr)

Az UTE Tímár utcai bázisán szinte „élet-halál” harc folyik az értékek megmentése érdekében, egyelőre sajnos a folyó áll nyerésre.

Edzők, versenyzők összefogásával az értékek nagy részét sikerült kimenteni a víz elől Győrben. A csónakházat, annak minden létesítményét, amelyek a földszinten találhatók, elöntötte a víz, amely a 2002. évi rekordhoz képest több mint 30 cm-rel magasabb szinten tetőzött szombaton reggel.

Míg Győrben, a vízitelepen a megáradt Dunával küzdöttek az otthon maradottak, addig a szakosztály ifjúsági és U23-es versenyzői kiemelkedően szerepeltek a szegedi válogatóversenyen. Közben a szakosztály vezetői, edzői és versenyzői közül többen a Szigetközben, elsősorban a győrújfalui gáton segítettek az árvízi védekezésben.

Az elmúlt héten és még az elkövetkezendő időszakban is a legnagyobb gondot az okozza, hogy Győrben nem lehet vízre szállni, nincs hol edzeni sem a felnőtt, sem pedig az ifi és U23 Eb-re készülő versenyzőknek, illetve a hazai versenyekre készülő utánpótláskorú fiataloknak.

Az biztos, hogy edzeni az UTE vízitelepén sem lehet a következő hetekben. Bár a múlt hét elején minden megtettek, példaértékű összefogással homokzsákokból épített védművet az egész szakosztály, de a rekordmennyiségű árvíz betörését sajnos így sem sikerült megakadályozni.

„Jelenleg az egész épületben mellig ér a saras víz – mondja Doma Gergő, az UTE szakosztályvezetője. Az épület nagyon öreg, a falak teljesen átvizesedtek, addig ide nem jöhet be senki, amíg statikusok át nem vizsgálják az egész létesítményét az ár levonulása után. A tanmedence épületét fűtő kazán már tönkrement, a főépület fűtésrendszere is veszélyben van, pedig azt tavaly újították fel 10 és fél millió forintból. Minden segítségre szükségünk van. A kollégáim példamutató hozzáállása engem is doppingol a bajban, meg akarjuk oldani a helyzetet, de minden segítségre szükségünk lesz.”

Az értékmentésen kívül gondot okoz a sportolók elhelyezése is. Ha a gyerekcsoportok hetekig nem tudnak megfelelő körülmények között készülni a versenyekre, akkor félő, hogy szétszélednek, így pedig komoly károkat szenvedne a klub utánpótlásbázisa.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik