Sport

Vásárhelyi siker az U7-es fiú kézilabda-bajnokságban

Koczka-Kezisuli-U7-es-fiu-csapata(210x140)(1).jpg (kézialbda, utánpótlás, hódmezővásárhely, )
Koczka-Kezisuli-U7-es-fiu-csapata(210x140)(1).jpg (kézialbda, utánpótlás, hódmezővásárhely, )

Drámai csatát követően, hétméteresekkel lett bajnok a Kocka Kézisuli.

Szombaton a Bács-Kiskun és Csongrád megyét egyesítő Badó László régió hat legjobb csapata mérkőzött meg egymással az U7-es fiú szivacskézilabda-bajnokság utolsó fordulójában. A kecskeméti hatos döntőben a vásárhelyi Koczka Kézisuli csapata először a Kecskeméti Sportiskola A és C együttesével találkozott. Az előbbin 11-9-es, míg az utóbbin 12-8-as vásárhelyi siker született. Ezt követően Gézengúz UKC Kalocsa csapatával csaptak össze, ahol Kocka Gergő növendékei magabiztos, 22-8-as győzelmet arattak. A fináléban a Kecskeméti Sportiskola B csapata várt a hódmezővásárhelyiekre. Az összecsapást drámai küzdelemben, 10-10-es rendes játékidőt követően, hétméteresekkel a Koczka Kézisuli nyerte. A büntetőpárbajban egyedül Ombódi Balázs talált a kapuba.

A bajnokcsapat névsora:
Csaba Gergely, Jelencsik Péter, Kis Gergely, Kovács Viktor, Lőkös Bálint, Nagy Zsigmond, Ombódi Balázs, Rákos Dániel.
Vezetőedző: Koczka Gergő.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik