Sport

Megdöbbentő új részletek Erőssék csúcstámadásáról

erőss zsolt (erőss zsolt, )
erőss zsolt (erőss zsolt, )

Carlos Soria, a 74 éves spanyol hegymászó a Kancsendzönga alaptáborában nyilatkozott a az elmúlt napok történéseiről. Véleményét nem rejtette véka alá.

Szerdán a spanyol hegymászó honlap, a desnivel.com közölte mindenki előtt először tényként, hogy Erőss Zsolt és Kiss Péter a sikeres Kancsendzönga (8586 méter) csúcstámadást követő ereszkedés során életét vesztette. Sterczer Hilda, Erőss Zsolt felesége csütörtökön elmondta, véget értek a mentőakciók, már biztosan nem indulnak serpák a magyar hegymászók megmentésére.

A spanyol honlapot a helyszínen tartózkodó és szintén csúcstámadást végrehajtó híres hegymászójuk, Carlos Soria látta el hiteles információkkal. A 74 éves mászó a világ 14 nyolcezres csúcsából 11-et már meghódított, tapasztalt, több expedíciót vezetett szakember, aki hétfőn a csúcs elérése előtt saját és csapata biztonsága érdekében visszafordult.

Carlos Soria már az alaptáborban
Fotó: BBVA Kancsendzönga Expedíció

A helyszínen tartózkodók közül a legtöbb pénzből indított és legjobb felszereléssel rendelkező expedíció sikertelen volt, viszont mindenki él közülük. A spanyol honlap most interjút közöl Carlos Soriával, amelyben a hegymászó meglehetősen éles kritikát fogalmaz meg szerencsétlenül járt kollégáival, így a magyar párossal, sőt a 2012-es Horváth Tibor halálával végződő Annapurna-expedícióval kapcsolatban is.

„Sokan nem használnak oxigént és nem fizetnek a serpáknak, holott ők rögzítik a köteleket, és ha ezek a serpák nem használnak oxigént, senki nem jutna fel a csúcsra. Aztán meg azt állítják, serpák nélkül másztak. Pedig a halálzónában mindenkinek együtt kell dolgoznia, sok kötelet kell rögzíteni. Az Everesten ez megcsinálják a serpák, de itt mindenkinek dolgozni kell. Ezért a fennlévő expedíciók megegyeztek, hogy mindenki rak le köteleket, de rajtunk kívül senki nem csinált semmit” – mesélte Soria már az alaptáborban.

Soria elmondása szerint a hétfői csúcstámadás alkalmával a hegyen tartózkodó összes expedíció együtt próbált feljutni az utolsó, 4. táborból a 8586 méteres csúcsra. Muktu serpa és én mentünk közvetlenül a köteleket rögzítők mögött. Egyszer Muktu a jégcsákányával állította meg két serpa százméteres zuhanását. Ennek ellenére folytattuk, de 400 méterre a csúcstól már nem maradt több kötél a serpáknál. Összekötöztük magunkat egy kis darab kötéllel, mentünk tovább elöl, de 8300 körül éreztem, ez nagyon veszélyes. Láttam, hogy több hegymászó elindult utánunk, mindenféle biztosítás nélkül.”

Carlos Soria és csapata felfelé a 3-as tábor felé, még 6700 méteren
Fotó: BBVA Kancsendzönga Expedíció

„Muktu állította, 2-3 óra a csúcs, de én elbizonytalanodtam. Eszembe jutott a tavalyi Annapurna-expedíció, ott is meghalt egy ember lefelé. Tudtam, hogy ha folytatom, gond lesz. Úgyhogy hiába biztatott Muktu, hogy menjünk tovább, számomra egyértelmű volt az irány lefelé. Délelőtt 10:30-kor döntöttem a visszafordulás mellett, és nem azért, mert fáradt voltam, hanem mert nem volt kötél, nem volt biztonságos. Nem akartam reszkírozni. 11-en jutottak fel a csúcsra. Öt óra volt az utolsó 286 méter. Öten nem értek le élve” – mesélte a lapnak a spanyol hegymászó.

„Visszaértünk a négyes táborba, és ekkor kezdtek érkezni a hírek a szerencsétlenségekről. Mindenkit ott ért baleset vagy ott fáradt el a csúcs alatt, ahova nem értek már fel a kötelek. Nincs is mentőexpedíció. Mert hát ki menne fel? Nem akartak pénzt költeni a serpákra, most meg néhányuknak közülük, akik teljesen kimerültek, ajánlottak pénzt. Némelyek azt hiszik, ezek az emberek öszvérek. Vészhelyzetben sokszor mondják, ‘küldjetek pár serpát’, de hát ők is hullafáradtak, ők is fent dolgoztak a hegyen. Amikor valaki feljut hétezer akárhány méterre, tudnia kell, hogy egyedül van. Nem tud segíteni sem a helikopter, sem a serpák. 4000-ről le lehet valakit hozni, 8300-ról nem” –  jelentette ki Soria az újságíró kérdésére, de arra nem tért ki, melyik pórul járt expedícióra gondolt.

Az AFP ugyanakkor arról számolt be, hogy Dipendra Paudelnek, a nepáli turisztikai minisztérium munkatársának állítása szerint egy serpákból álló tízfős csapat megpróbálja majd beazonosítani azt a pontot, ahol eltűntek a hegymászók. A hivatalnok azt is mondta, hogy helikoptereket és mentőegységeket indítanak útnak, ha már ismerik a pontos helyszínt. Egyelőre azonban nem tudni, hogy a serpacsapat pontosan mikor vág neki a hegynek. Ha egyáltalán nekivág.

Klein Dávid elmondja, mi érez az ember 8000 felett

Klein Dávid 1999-ben találkozott először Erőss Zsolttal, 2003-ban pedig a pakisztáni expedíció alkalmával több hónapot töltöttek együtt, így autentikus véleményt tud formálni.

„8000 méter körüli – a közbeszédben halálzónaként emlegetett – magasságban drámai változások érik az emberi szervezetet. Erős részegséghez hasonlít az az állapot. A gondolkodásunk esetlenebbé válik, természetesen ez hat az ítélőképességre is. A mozgásunk lassul, bizonytalanabbá lesz, a látóterünk beszűkül, a légzés nehézzé válik, a legeslegfelső, 8500 méter feletti zónában már csak 1-2 lépést teszünk meg percenként” – érzékeltette az MTI kérdésére a helyzetet Klein Dávid.

Megjegyezte, 8000 méter fölött annyira nehéz létezni, annyira emberidegen ez a környezet, hogy rendkívüli odafigyelést igényel a túlélés. Szinte az szorul magyarázatra, hogy mitől élünk túl ebben a magasságban, és nem az, hogy mitől halunk meg esetleg.

Mint mondta, nem azért nehéz megmászni a 8000 méternél magasabb hegyeket, így a Kancsendzöngát, mert hegymászó-technikailag annyira bonyolult lenne, hanem azért, mert a viszonylag egyszerű hegymászófeladatokat nagyon hosszú ideig és nagyon nagy magasságban kell végrehajtani.

Egy bizonyos pontig nagyon kell magukat motiválniuk a mászóknak, hogy menjenek tovább, de ha a csúcs már elérhető távolságban van, amikor az emberben tudatosul, hogy „már csak ennyi óra vagy ennyi méter hiányzik”, akkor annyira el akarják érni, hogy kezdik feszegetni határaikat, ilyenkor nehéz visszafordulni, nehéz „elengedni a csúcsot”.

Felidézte, hogy a Kancsendzönga csúcsának meghódítása után a magyar hegymászóknak kétszer is kényszerbivakolniuk kellett, ami azt jelenti, hogy a hegymászók a szabad ég alatt, mínusz 30 fok körüli hidegben voltak kénytelenek éjszakázni, ilyen körülmények között pedig nemcsak az emberi szervezet, hanem az esetleges segítséget jelentő rádió akkumulátora is feladja a harcot.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik