Sport

Ottawa: túlélésből jeles

Ottawa Senators (ottawa senators, )
Ottawa Senators (ottawa senators, )

Az Ottawa Senators szépített a Pittsburgh Penguins elleni párharcában, miután kétszeri hosszabbításban nyerni tudott.

Talán nem túlzás azt állítani, hogy a sírból tért vissza a párharcba a kanadai együttes. A Pittsburghben mind a két meccsét elbukó Senators ugyanis hazai pályán is közel járt a vereséghez, a rendes játékidő utolsó percének még 1-0-s vendégvezetéssel vágtak neki a csapatok, ráadásul emberelőnyben voltak a Pingvinek.

29 másodperccel a vége előtt aztán a veterán Daniel Alfredsson egyenlített egy emberhátrányos góllal, hosszabbításra mentve a meccset. Az első húsz perc sem hozott döntést, csak a második hosszabbítás, Greening volt a hős, aki beütötte a Sens győztes találatát. A Penguins 2-1-re vezet az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharcban.

A Boston Bruins ismételten bedarálta ellenfelét. A New York Rangers kétszer is egyenlíteni tudott idegenben a párharc második mérkőzésén, de 2-2 után már csak a hazaiak ütöttek gólt, ráadásul hármat is. Ebből kettőt tartogattak az utolsó harmadra. A Boston 2-0-ra vezet a párharcban.

Eredmények – NHL, főcsoport-elődöntők, kelet

Ottawa Seantors – Pittsburgh Penguins 2-1 – kétszeri hosszabbításban

Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 2-1, a Pittsburgh javára.

Boston Bruins – New York Rangers 5-2

A párharc állása: 2-0, a Bostonnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik