Sport

Sopronban hosszabbított a csapatkapitány

fegyverneky zsófia (fegyverneky zsófia, )
fegyverneky zsófia (fegyverneky zsófia, )

Székely Norbert lemondása után kiderült, kik folytatják jövőre a magyar bajnok Uniqua Euroleasing Sopronnál.

Mint azt megírtuk, meglepetésre Székely elhagyja a soproni kosárcsapatot, így a következő szezonban már Igor Polenek dirigálja majd a hölgyeket.

A sajtótájékoztatón kiderült az is, hogy a Sopron milyen játékosállománnyal vág majd neki a 2013/14-es szezonnak: a megfiatalított keret vezére továbbra is Fegyverneky Zsófia marad.

A csapatkapitány 2016-ig hosszabbított, így további három évig viseli majd a sárga-zöld trikót, míg többen a távozás mellett döntöttek: Jelena Milovanovic, Shenise Johnson, Pál Szandra, Amber Holt és Vágvölgyi Petra elhagyta a klubot, Cserny Réka pedig visszavonult.

Török Zoltán ügyvezető elmondta, a keret még változhat, de már csak egy kiadó hely van.

„Nem igazoltunk nagy neveket, nem igazoltunk sztárokat, ugyanakkor több olyan játékos is tagja a keretünknek, aki bizony idővel azzá nőheti ki magát! Fiatal, lendületes és egyben agresszív kosárlabdát szeretnénk látni, alapvonaltól alapvonalig. Tudjuk, hogy nem a miénk az Euroliga legjobb csapata, de azt szeretnénk, ha a klub stabil együttesként szerepelhetne a legrangosabb sorozatban, méltón az elmúlt másfél évtized hagyományaihoz” – osztotta meg gondolatait Török.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik