Sport

Képesek felállni

A veszprémi vereség után már vasárnap javítási lehetőséghez jut a Fehérvár KC, hiszen a Dunaújvárosi Kohászt fogadják Tilinger Tamaráék, a játékos bízik a sikerben.

A Fehérvár KC irányítója szerint a csapat rendezni tudja a sorait az elvesztett meccs után. Szavait a statisztika is alátámasztja, hiszen az FKC 2013-ban mindössze négy vereséget szenvedett, és ezekre minden alkalommal győzelemmel válaszolt.

– Sajnos a veszprémi mérkőzésünk nem úgy sikerült, ahogy szerettük volna. Az első félidőben nem használtuk ki az emberelőnyös helyzeteket, védekezésünk sem volt éppen acélos, ziccereket rontottunk. Ez benne van a játékban, a Veszprém így elment 13-7-re, próbáltuk visszahozni a meccset, de ezúttal sajnos nem tudtunk fordítani, mint idén több meccsünkön tettük, így vasárnap még nyernünk kell az ötödik hely megszerzéséhez, és úgy gondolom, nyerni is fogunk. A csapat képes arra, hogy vereség után felálljon, főleg hazai pályán. Itthon kell tartanunk a két pontot a Dunaújváros ellen! – nyilatkozta Tilinger Tamara.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik