Sport

Fradiváróban a futsalosok

Sajtótájékoztatót tartott a Fehérvár Futsal Balogh 2000 csapata, melyben a klubvezetés értékelte a gárda eddigi szereplését, és szó esett a Ferencváros elleni rangadóról is.

Stílszerűen, hazai pályán, a VOK parkettjén fogadta a sajtó képviselőit a Fehérvár Futsal Balogh 2000 csapatának sajtótájékoztatóján Dávid Zsolt klubelnök. A helyszínválasztás nem véletlen, hiszen az idei NB II-es futsal pontvadászat meglepetés csapatára még nagyon sok feladat vár itt. A Külker SC ellen 8-5-re győztek a rájátszás első fordulójában, de hétfőn 20.30.-kor újabb, és nehezebb ellenfél érkezik Fehérvárra. A Ferencváros gárdáját abban a reményben fogadják a piros-kékek, hogy visszavágnak a „nagy testvér”, a Videoton FC szerdai Ligakupában elszenvedett vereségéért – legalább kispályán.

„Ha visszatekintünk, erre az évre azt kell mondanom, hogy le a kalappal a csapat előtt. Erőn felül teljesítettünk, de még így is nagyon sok van hátra a bajnokságból. Mérkőzésről-mérkőzésre haladunk, sokkal tovább nem tekintünk, most a legfontosabb a Fradi elleni hétfői találkozó. Bárki is lépjen pályára, mutatja a csapat erősségét, legyen szó idősebb, vagy fiatalabb játékosról. Aki a Fehérvár Futsal csapatában játszik joggal viseli a mezét, és kiadja magából a legtöbbet. Bízom abban, hogy a lehető legerősebb kerettel tudunk kiállni hétről-hétre.” – hangsúlyozta Dávid Zsolt.

Gál Dániel térdsérüléséig a csapat egyik motorja volt, ugyan csak 14 mérkőzésen jutott szóhoz, ám 12 gólja így is önmagáért beszél. Rutinos játékos, és  abban reménykedik, hogy jövőre már az NB I-ben szerepelhet. „Nagyon sok pozitívumot tapasztaltam, ahogy haladtunk előre. Tényleg voltak könnyebb mérkőzéseink, mert azért valljuk be, hogy vannak gyengébb csapatok is, de ott a támadó játékot tudtuk gyakorolni. A rangadókon, pedig az összpontosítás mellett a védekezés került előtérbe, és ez által a jó helyzetkihasználásra fektettük a hangsúlyt. A második hely minket illet, ezen az úton el is indultunk. Biztos vagyok abban, hogy nyerünk a Ferencváros ellen, és így mindkét riválisunkkal szemben komolyabb pontelőnybe kerülünk. Talán, ha a hátralevő két hazai meccsünket hozzuk, akkor nem szükséges foglalkoznunk az idegenbeli összecsapásokkal, és akkor meglehet az osztályozó.

Végvári Ádám az utóbbi hetekben robbant be a csapatba, sokáig kispadozott, ám legutóbb a Külker ellen már a gárda egyik legjobbjának bizonyult. „A sérülésektől ugyan kissé megtizedelt a csapat, de a legfontosabb, hogy egységes. Így kaphattam én is lehetőséget, amellyel próbáltam élni. Abban vitatkoznék játékostársammal, hogy nem lesz szükség idegenbeli győzelemre, szerintem minimum egyszer kell nyernünk ott is, akkor lehet esélyünk a továbblépéshez.

Mindenesetre elkél a segítség, és a bíztatás a csapatnak, ezért várják a szurkolókat a mérkőzésekre. Abban a reményben, hogy sikerrel veszik a rájátszást, és az osztályozón – nagy valószínűséggel – az 1. FC Veszprém ellen kiharcolják az első osztályú tagságot.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik