Sport

Nehéz győzelem volt

A Fehérvár KC az 5. 8.-helyért folytatott rájátszásban a Veszprém ellen nyert hazai pályán, így már négypontos előnnyel vezet riválisai előtt.

Egyáltalán nem kezdett jól a fehérvári csapat, annak ellenére, hogy az első percekben még ők vezettek. Nem találtak fogást a vendégek védekezésében, míg azok támadásai rendre góllal végződtek. Alig telt el a találkozóból tíz perc, és azzal szembesülhettek a Köfém csarnokba kilátogatók, hogy bizony a fiatal erőkből álló veszprémiek három góllal vezetnek. Kínkeservesen, és nagy harc árán azért a félidő vége felé egyenlített, majd a vezetést is átvette a fokozatosan magára találó FKC. Aztán jött a szünet, és utána megint mintha időutazáson vettünk volna részt, visszatért a csapat az előző félórában már megtapasztalt játékához. Szerencsére azonban nem tudott kiegyenlíteni az ellenfél, mert mindig volt olyan a Fehérvárból, aki jól blokkolt, vagy éppen a kapuban látványosan feljavuló teljesítményt nyújtó Szikora Melinda állta a lövések útját. Bár erőlködött a Róth-csapat nem tudott még egyszer érdemlegesen visszajönni a meccsbe, annak ellenére sem, hogy az FKC a végére ajándékozott néhány találatot vendégeinek. Ez azonban már nem veszélyeztette újabb sikerüket.

Jegyzőkönyv:

Fehérvár KC – Veszprém Barabás DT KC 27-24 (16-12)

Székesfehérvár, 400 néző

Vezette: Tomecskó-Hunyadi, Unyatinszki

Fehérvár: Szikora – Azari 7, Emberovics 2, Siti E. 3, Horváth B. 6, Tilinger 8 (2), Vaszari 1. Cs: Triscsuk, Németh K. Edző: Pal Oldrup Jensen

Veszprém: Víg – Hosszú 1, Tóth G. 4, Planéta 9 (2), Bárány, Schatzl 4 (1), Pelczéder 1. Cs: Pásztor (kapus), Takács Bianka 1, Tóth E. 2, Kokas 1, Gulyás 1: Edző: Róth Kálmán

Az eredmény alakulása: 6. p.: 2-4, 12. p.: 5-8, 18. p.: 8-9, 25. p.: 12-11, 28. p.: 14-12, 34. p.: 17-13, 40. p.: 18-17, 46. p.: 22-19, 52. p.: 24-19, 58. p.: 25-22.

Kiállítások: 10 illetve 12 perc

Hétméteresek: 4/2 illetve 4/3

Edzőszemmel:

–  Fontos győzelmet arattunk. Kemény mérkőzés volt, az első félidő végén, és a második félidő hajrája előtt egyértelműen kontroláltuk a találkozót, ennek köszönhettük a sikerünket. – Pål Oldrup Jensen a Fehérvár KC edzője

–  Ma nemcsak az FKC-t kellett volna legyőznünk, ahhoz még nem vagyunk elég érettek, hogy ilyen nagy feladatokat teljesíteni tudjunk… – Róth Kálmán a Veszprém edzője

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik