Sport

Győzött a hokiválogatott, Chernomazt “megtalálták”

Szuper Levente (szuper levente, )
Szuper Levente (szuper levente, )

Az egy hét múlva kezdődő budapesti divízió I-es világbajnokságra készülő magyar jégkorong-válogatott vasárnap 4-2-re nyert a lengyel csapat ellen a dunaújvárosi barátságos mérkőzésen. A dunaújvárosi szurkolók transzparenseken vonták kérdőre Rich Chernomaz szövetségi kapitányt.

A dunaújvárosi szurkolók a bemelegítésnél egy nagy transzparensen üzentek Rich Chernomaz szövetségi kapitánynak, aki csütörtökön négy DAB-hokistól – köztük a MOL Liga legértékesebbjének választott Galanisz Nikandrosztólköszönt el. Az “Elmentünk kondizni az Acélbikákkal, majd jövünk!”, illetve a “DAB: magyar bajnok, MOL Liga-győztes. Mi kell még?” felirat arra utalt, hogy a kanadai tréner Galanisz elküldésénél megjegyezte: az idén két fontos címet is begyűjtött újvárosi játékosnak még több izmot kell magára szednie a nyáron.


Szupernek szavazott bizalmat a kapitány
Fotó: MTI / Földi Imre

Rosszul indult a mérkőzés, az egy éve tétmérkőzésen nem játszott Szuperről előre jött ki egy lövés, a kipattanót pedig Galant vágta a kapuba. Lassan felpörögött a magyar csapat, majd két kimaradt emberelőny után Ladányi keresztpasszát Sofron értékesítette.

A folytatásban is enyhe mezőnyfölényben voltak a hazaiak, és a meccs derekán Nagy Gergő emberelőnyben váltotta gólra Vas János centerezését. A második szünet előtt betaláltak a lengyelek is, azonban a bírók nem adták meg a találatot, mert a kapu elmozdult a helyéről.

A záró harmadban többször veszélyeztettek a vendégek, majd váratlanul Kovács növelte a különbséget. A hajrában Dronia távolról szépített, és így a lengyelek a záró percben lehozták hálóőrüket a jégről, hogy extracsatárral támadhassanak, ám Vas négy másodperccel a vége előtt az üres kapuba lőtt.

A magyarok kedden Japánnal találkoznak a káposztásmegyeri Jégpalotában, a vb pedig vasárnap kezdődik a Papp László Arénában.

Eredmény – felkészülési mérkőzés

Magyarország-Lengyelország 4-2 (1-1, 1-0, 2-1)
Gólszerzők: Sofron (14.), Nagy G. (32.), Kovács (52.), Vas J. (60.), illetve Galant (4.), Dronia (56.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik