Sport

Mint a régi szép időkben…

A SAPA Fehérvár AV 19 több mint egy hónapja játszott tétmeccset, de a Dab. Docler elleni megyei rangadóra begyújtották a rakétákat, és simán jutottak a Magyar Kupa döntőjébe

Csak reméltük, hogy idén sem marad el a két szomszédvár csatája, és ha már a magyar bajnokságban nem tudtak összecsapni, akkor legalább a kupában játszottak egyet. Mindenesetre nagy várakozás előzte meg a friss magyar bajnoki címvédő, és MOL Liga győztes Dab. Docler és a Volán mérkőzését. Közel ötszázan rándultak át Dunaújvárosba a fehérvári szurkolótábort képviselve, így minden adott volt – egy kicsit a nosztalgia jegyében is – egy igazi rangadóhoz.

Aztán gyorsan kiderült, hogy az első harmadot még csak bírta valahogy a piros-fehér gárda, de a fehérváriak így is két gyors góllal jelezték erőfölényüket. Mihály Árpád és Tyler Metcalfe 59 másodperc különbséggel talált be. Majd Volán-góllal folytatódott a középső harmad. Kyle Bailey látott meg egy folyosót, bevitte a korongot oldalról, közelről lőtt, és Peter Sevelán, pedig átpattant a korong. Szinte egyből jött a negyedik gól is, Orbán Attila csere szándéka miatt emelt kapura a felezővonalat épp csak átlépve, és a pattogó korong olyannyira megtréfálta Sevelát, a bal alsó sarokban kötött ki. Kovács Csaba a 31. percben lőtte az ötödiket a kapuval szemből a felső sarokba. Papp Viktor szépítésére, pedig Ladislav Sikorcin 25 másodpercen belül válaszolt. A harmadot a korábban két gólpasszt jegyző Frank Banham találata zárta le. A SAPA Fehérvár AV 19 a záró játékrészben már nem lőtt gólt, így a második szünet után védő Kiss Tamás hibátlanul zárt, míg a végeredményt 21 másodperccel a vége előtt Jozef Mihalík állította be.

Így a Magyar Kupa döntőjében a Ferencváros ESMTK-t biztosan legyőző Miskolci Jegesmedvék JSE csapatával találkoznak a fehérváriak csütörtökön.

Jegyzőkönyv:

DAB.Docler – SAPA Fehérvár AV19 2–7 (0–2, 1–5, 1–0)
Dunaújváros, 3500 néző

Vezette: Kincses, Druga (mindkettő magyar), Moravec, Scensny (mindkettő szlovák)
DAB: Sevela (Kiss T.) – Lindgren, Kiss D., Pavuk, Galanisz, Szappanos – Tőkési, Nagy R., Azari (2), Mihálik 1, Peterdi (1) – Szabados, Hüffner, Somogyi, Gröschl, Vaszjunyin – Virág T., Papp V. 1, Kiss Á.. Edző: Stephan Lundh
FEHÉRVÁR: Rajna – Pratt, Durco, Benk (1), Sikorcin 1 (1), Mihály Á. 1 (1) – Horváth A., Sille, Banham 1 (2), Bailey 1 (1), Metcalfe 1 (1) – Pozsgai, Tokaji, Sofron, Vas M. (1), Kovács CS. 1 – Orbán 1, Hetényi P., Magosi, Hajós, F. Novák. Mb. edző: Rich Chernomaz
Kiállítások: 4 perc iletve. 6 perc
Edzőszemmel:
–  Az Alba Volán kiváló csapat, amikor játékteret kapott, ki is használta, mi viszont túlzottan tiszteltük. Szomorú mérkőzés volt, a második harmadunkkal nagyon elégedetlen vagyok, ekkor gyengének bizonyultunk, főleg elöl. A vége már elfogadható volt. A játékosaink egy részének ez nagyon jó lecke volt, amelyből tanulni lehet és kell is. Ez a csapat ebben a formában a bronzmeccsen játszik utoljára, ez lesz az utolsó mérkőzésünk a szezonban, amelyet kötelező megnyernünk.  – Stephan Lundh a DAB. Docler vezetőedzője

– Nem igazán tudtam, mire számíthatok az ellenféltől, mi viszont szervezetten, okosan játszottunk és védekeztünk. Ez a Magyar Kupa, azaz fontos sorozat, de alapvetően a válogatott szövetségi kapitánya vagyok, így is kezelem a játékosokat. Kicsit már a DAB lehetséges válogatottjait is figyeltem és ez következik csütörtökön, Miskolcon is. Emberelőnyben és -hátrányban még fejlődnünk kell, de alapvetően elégedett vagyok.  – Rich Chernomaz. a SAPA Fehérvár AV 19 megbízott edzője

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik