Sport

Futással környezetünkért és egészségünkért

Idén immár második alkalommal rendezik meg a „Tiszta, Egészséges Székesfehérvárért” (TESZ) elnevezésű utcai futóversenyt a Környezetvédelmi Világnap alkalmából.

A rendezvény az Alba Regia Atlétikai Klub szervezésében valósul meg, társrendezője pedig a Depónia Kft. és Székesfehérvár Önkormányzata. A környezet- és egészségvédelmet célzó versenyről sajtótájékoztatón számoltak be kedden. 
Idén június 9.-én, vasárnap délelőtt várják a saját egészségükért és a környezetük tisztaságáért kocogni vágyókat. A helyszín is új: a Rákóczi úton a Városkapu előtt gyülekeznek majd a résztvevők.
A Szent István Emlékév programjainak részeként a futóverseny távja és útvonala méltó módon emlékezik meg államalapító királyunkról. 975 méter lesz a táv az ovisoknak és a nyugdíjasoknak, a munkahelyi váltóban pedig összesen 10380 métert kell majd futni.
A rendezők idén is szeretnék felhívni a figyelmet a hulladék szelektív gyűjtésére: egy lapított PET palack leadásával bárki jelentkezhet a versenyre. Éppen ez a cél, környezetünk és egészségünk védelme inspirálta a TESZ futóverseny társrendezőjét, a Depónia Kft.-t is.

A 2. TESZ futás kategóriái is bővültek: idén a munkahelyi váltók és a családi csapatok, valamint az egyéni futók mellett a székesfehérvári iskolák és nyugdíjasok is rajthoz állhatnak.
Ez az utcai futóverseny igazi családi és közösségi rendezvény lesz. Az Alba Regia Centrum előtt lesz a rajt és a befutó, ahol Humán Szolgáltató Intézet különböző szűrővizsgálatai is rendelkezésre állnak majd. A verseny legfontosabb üzenete, hogy igyekezzünk egészségesen, környezettudatosan élni.

A „Tiszta, Egészséges Székesfehérvárért” utcai futóverseny védnökei Miklósa Erika Kossuth-díjas operaénekes és dr. Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik