Sport

Két magyar arany a szumó-Eb-n

Makai Erika a nyílt kategóriában, Sipos János pedig a 70 kilogrammosok között nyert aranyérmet a németországi Pönitzben rendezett szumó Európa-bajnokságon.

A Világjátékok-résztvevő szumós azonban nem elégedett meg ezzel az aranyéremmel, hiszen súlycsoportjában, azaz nehézsúlyban bronzérmet, csapatban pedig ezüstöt nyert.

Makai csapatban Sárkány Viviennel (+80 kg), Katona Enikővel (70 kg) és Ancsin Boglárkával (55 kg) állhatott fel a dobogó második fokára. Kijött a lépés a 70 kilogrammos Sipos Jánosnak is, aki a felnőtteknél és az U21-eseknél is győzött.

A szumó Európa-bajnokság első napján is remekeltek a fiatalok: szombaton azutánpótlás versenyzők összesen tizenhárom érmet, köztük öt aranyat szereztek.

Ebben a sportágban jelen állás szerint két magyar indulhat a Világjátékokon. Makai Erika után Kálló Gyöngyi kvótát szerzett a nem olimpiai sportágak világversenyére, amelyet a kolumbiai Caliban rendeznek meg július 25. és augusztus 4. között. Korábban Fábián Viktória (63 kg) is kvótatulajdonos volt, de ő anyai örömök elé néz, így nem vesz részt a Világjátékokon.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik