Sport

A Jesenice ellen az ifjak

Az U20-as EBEL-ben a SAPA Fehérvár AV 19 csapata az elődöntőben a szlovén HD Mladi Jesenice csapatát fogadja vasárnap.

Közzétették a junior EBEL elődöntőjének sorsolását, melyből kiderült, hogy egyetlen osztrák csapat sem jutott a legjobb négy közé.

Így a kvartett tagja a fehérváriakon kívül a cseh HC Orli Znojmo, az Olimpija Ljubljana Juniors, valamint HD Mladi Jesenice csapata.

A csapatok két győzelemig küzdenek az elődöntőben. Az alap- és a középszakaszt egyaránt első helyen záró fehérvári fiatalok vasárnap 19 órakor fogadják a másik csoportban, a második helyén végzett HD Mladi Jesenicét. A visszavágóra három nappal később azonos időpontban kerül sor, Bledben. Amennyiben két mérkőzésen nem dől el a továbbjutás sorsa, úgy 23.-án következik a mindent eldöntő mérkőzés, Székesfehérváron.

Az alapszakaszban kétszer találkoztak az együttesek, és mindkét összecsapáson Tyler Dietrich tanítványai diadalmaskodtak. Fehérváron 4-2, míg idegenben 5-2 lett a végeredmény. A találkozó felvezetéséhez tartozik, hogy a SAPA Fehérvár AV 19 gárdája előző nap a magyar U23-as bajnokság döntőjében lép jégre, a Megyeri úton az UTE-Vasas ellen. Az első meccset 1-0-ra büntetőkkel a Fehérvár nyerte.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik