Sport

Visszapillantó: Mit mondott Jensen?

Igencsak foglalkoztatja a Fehérvár KC szurkolóit, vajon mit mondhatott Pal Oldrup Jensen csapatának a Halas elleni vesztésre álló meccs szünetében.

Ez egyáltalán nem véletlen, hiszen a Kiskunhalas NKSE elleni mérkőzés szünetében nyolc góllal (12-20) vezetett az ellenfél, és szinte reménytelen helyzetben voltak a fehérváriak. Majd a második félidőben megtáltosodva négygólos győzelmet arattak.

– Amikor a szünetben az öltözőbe vonultunk, még nem voltam biztos abban, hogy mit is mondjak a lányoknak. Aztán egyszerűen csak annyit mondtam, hogy nem kaphatunk hét-nyolc gólnál többet a második félidőben, ha meg akarjuk nyerni a meccset. Továbbá megkérdeztem tőlük, hogy melyik védekezési formációnkat érzik a leghatékonyabbnak. Az alap hatos falunkat választottak, ami aztán jól is működött. Arra is kértem őket, hogy türelmesebben támadjanak, és ügyeljenek a lövések pontosságára. A lányok ezen kéréseink mindegyikét megvalósították a szünet után. Siti Bea is mondott még nekik valamit, és könnyen lehet, hogy az ő szavai voltak a második félidei sikerünk igazi titkai…-  nyilatkozta a norvég szakember.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik