A 2016. év végéig szóló megállapodásban foglaltak szerint a Magyar Telekom a telekommunikációs szolgáltatásai széles tárházának felvonultatása mellett anyagilag is hozzájárul a MOB munkájához, célzottan persze a Rio de Janeiró-i olimpiai játékok leendő szereplőinek a felkészüléséhez. Ezzel a telekommunikációs cég Platina fokozatú támogatóként segíti a megújult MOB céljainak megvalósulását.
A piacvezető távközlési vállalat társadalmi szerepvállalása nem újkeletű. Már az 1996-os atlantai olimpián, majd később Sydneyben, Athénben, Pekingben és Londonban is a MOB és a magyar csapat segítő társa volt, így a szerződés meghosszabbítása a magyar sport egyik legjelentősebb szponzora bizalmát és elismerését fejezi ki.
„A MOB feladata, hogy a kiemelt olimpiai éveken túl, a köztes időszakban is irányítsa, koordinálja a magyar sportban felmerült feladatokat, és programjaival, szakmai hozzáértésével, az állami pénzekkel való megfelelő gazdálkodással, és nem utolsósorban a támogatók megnyerésével biztosítsa az elkövetkezendő olimpiákon való eredményes szereplést – mondta Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke. – Ezen kiterjedt feladatok elvégzéséhez a MOB-nak olyan stratégiai partnerekre van szüksége, amelyek stabil hátteret biztosítanak. Éppen ezért nagy öröm és büszkeség számunkra, hogy a Magyar Telekom, Magyarország legnagyobb távközlési szolgáltatója platina fokozatú támogatóként bizalommal, biztatással, a tiszta sport meggyőződéses támogatójaként áll mellettünk.”
Christopher Mattheisen, a Magyar Telekom elnök-vezérigazgatója szinte kristálytiszta magyarsággal lepte meg a sajtótájékoztató résztvevőit. „A Telekom számára fontosak az értékek, a minőség, a bizalom és a megbízhatóság, nemcsak az üzleti életben, az ügyfeleink kiszolgálásában, hanem a szponzori együttműködésben is. Éppen ezért különösen büszkék vagyunk arra, hogy vállalatunkra immár a hatodik olimpiai felkészülési ciklusban tekinthet megbízható partnerként a Magyar Olimpiai Bizottság” – mondta a Magyar Telekom első embere.
A támogatás információnk szerint összességében 240 millió forint a négyéves ciklusra.