Sport

Ragyogó FKC siker

A második félidőben nyújtott kimagasló teljesítményének köszönhetően a Fehérvár KC nyolcgólos félidei hátrányból felállva nyert a Kiskunhalas elleni rangadón.

Mindenképpen négypontosnak jellemezhettük a Kiskunhalas elleni csatát, mivel mindössze egy pont választotta el a feleket a meccs előtt, és egy FKC siker már biztosabb utat nyitott volna az ötödik hely megőrzésére. Fájó vereséget (24-27) szenvedtek a Jensen-tanítványok november közepén, Halason, így finoman szólva is fűtötte őket a visszavágás vágya. „Öt évvel ezelőtt Halasról kerültem Fehérvárra, és ezért ellenük mindig presztízsmeccset játszom.” – hangsúlyozta Szikora Melinda a hazaiak hálóőre, aki hetek óta megbízhatóan őrzi a fehérvári kaput. Ennek a találkozónak a nyitányára azonban aligha fog jó szívvel emlékezni a kapus, mivel jószerivel az első négy percben csak akkor találkozott a labdával, amikor kihalászta a gólvonal mögül (2-5). Közelről, és dermedten szemlélték a fehérvári lányok, ahogy az első tíz percben átrobogott rajtuk a Halasi-expressz. Egyszerűen nem tudtak hibázni a vendégek, és a 11. percben védett először kapura lövést Szikora. Nagyon nehezen ment a felzárkózás, amely végülis nem is jött össze az első félidőben. Bár Tilinger Tamara árnyékként kísérte Barna Évát, majd Drávai Gyöngyit, nem volt pardon, mert akkor vagy Fauszt Éva, vagy Varga Dóra talált be. A félidő hajrájára ugyan feljöttek a lányok négy gólra, de utána öt perc gólcsend következett, így a szünetre ledolgozhatatlannak tűnő előnyt kovácsolt a Halas. Szerencse, hogy jött a pihenő, mert félő volt, hogy egy méretes vereségbe szalad bele az FKC. Nem hiszünk a csodában, ám a folytatásban mégis csoda történt a Köfém csarnokban! A fordulást követően még csak kóstolgatta az egyenlítés ízét az FKC, ám érezhetően fogyott ellenfele ereje, és összpontosítása, és ez a Jensen-csapat malmára hajtotta a vizet. A 40. perc után mintegy varázsütésre indult be a henger Tilinger gólja után. Ekkor három volt már a különbség, de a vendégek megtették azt a szívességet, hogy egymás után rontották el a ziccereket, míg Tilinger újabb gólja a 46. percben már a vezetést is meghozta (23-22). Rendkívül feljavult a védekezés, a lerohanások is most már ültek, és Szikora is túl tudott lépni az első játékrészen. Mindez együtt meghozta azt, amelyre senki nem gondolt a szünetben, azaz a négygólos hazai sikert!

Jegyzőkönyv:

Fehérvár KC – Kiskunhalas NKSE 30-26 (12-20)

Székesfehérvár, 500 néző

Vezette: Natkay, Szalay

Fehérvár KC: Szikora – Azari 5, Emberovics 4, Tilinger 5, Horváth B. 6, Triscsuk 9 (3), Vaszari 1. Cs: Trimmel (kapus), Siti E., Zsigmond V. Edző: Pal Oldrup Jensen

Kiskunhalas: Pethő – Sterbik 2, Drávai 2, Takács B. 1, Szamoránsky 3, Barna 6, Varga D. 4 (3) Cs: Lengyel (kapus), Valovics 2, Fauszt 4, Borkowska 1, Tápai A. 1 Edző: Golovin Vlagyimir

Az eredmény alakulása: 6. p: 2-8, 12. p.: 7-10, 18. p.: 8-14, 24. p.: 11-16, 28. p.: 11-9, 33. p.: 14-21, 39. p.: 18-22, 45. p.: 22-22, 51. p.: 25-23, 57. p.: 27-25.

Kiállítások: 4 illetve 8 perc

Hétméteresek: 4/4 illetve 3/3

Edzőszemmel:

– Az első félidőnk borzasztóan sikerült, ám a második játékrészben nagyon komoly védekezéssel, és az ezzel párosuló kapusteljesítménnyel visszahoztuk a meccset.   – Pal Oldrup Jensen a Fehérvár KC edzője

– Laurencz Laci bácsitól idéznék, egyszer egy azt mondta egy vereség után: „Megpróbáltuk elveszíteni a meccset, és sikerült.” – Golovin Vlagyimir a Kiskunhalas NKSE edzője

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik