Sport

Kézis kilátások a hajrára

Három forduló van már csak az alapszakaszból, és három nehéz meccs vár a Fehérvár KC csapatára. Vaszari Virág szerint nem vár rájuk könnyű feladat.

Sorrendben az idei pontvadászat meglepetés csapata, a Kiskunhalasi NKSE, a Bajnokok Ligájában menetelő Győri Audi ETO KC, és az ÉTV-Érdi VSE ellen kellene minél több pontot gyűjtenie a fehérvári alakulatnak. Az mindenképpen bíztatónak tűnik, hogy a háromból két mérkőzésen az FKC lesz a pályaválasztó csapat. A gárda egyik legrutinosabb tagja a 205 bajnoki mérkőzésen pályára lépő, és 375 gólt szerző Vaszari Virág reaálisan ítéli meg a következő meccsek esélyeit.

– Ebből a sorozatból a két hazai meccsünk nyerhető, bár mindegyik nagyon komoly küzdelem lesz. A Kiskunhalas meglepően jól szerepel, minket is legyőztek az ősszel, ezért mindenképp szeretnénk revánsot venni, mert elég fájó pont volt csapatunk életében az a vereség. Jól felkészülünk, és ha betartjuk a megbeszélteket, akkor nem lehet probléma a két pont begyűjtésével. A győri meccs nyilván egy másik kategória, hiszen még a BL-ben is pontveszteség nélkül állnak Görbiczék. Az utolsó fordulóban fogadjuk az érdieket, ami egy háromesélyes mérkőzés. Nagyon jó lenne, ha még négy pontot tudnánk szerezni, de ez sem lesz egyszerű feladat.- nyilatkozta a Fehérvár KC balszélsője.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik