– Edzőink nagyon jól felkészítettek bennünket a Vácból. Ebben a szezonban már harmadszor játszottunk velük, így túl sok újdonságot nem okoztunk egymásnak. Nyilván Klivinyi Kinga hiánya miatt egy kicsit mást játszottak, mint az előző meccseken, de erre is készültünk. Elsősorban a védekezésünket emelném ki, hiszen mindig az a győzelem alapja. A második félidőben is tudtunk koncentrálni, és Szikora Melinda nagyon jól védett. Nem számolgatunk, de bízunk benne, hogy ez a széria még tovább folytatható. Megyünk a BSE-hez, majd jön a Veszprém, azaz hozható meccsek jönnek. Kulcsfontosságú jelentősége van annak, hogy ezeken már mi leszünk az esélyesek. Nagyon remélem, ugyanígy folytatjuk a munkát, hogy elérjük a célunkat, azaz minél több meccset megnyerjünk. – nyilatkozta a Fehérvár KC balszélsője.
Zsinórban harmadszor győzött idén a Fehérvár KC, és a tabellán az élmezőny nyomába eredt. A Vác elleni kimagaslóan játszó Vaszari Virág értékel.
Kapcsolódó cikkek
Ajánlott videó
- 18:26 Új, piros színű rendszám kerülhet autókra Magyarországon
- 18:09 A vakmerő fiatal átlagamerikaiból a filmvászon legmogorvább öregembere lett – száz éve született Jack Lemmon
- 18:08 Inotai: Előbb ki kellene lépni az EU-ból, ha külön akarunk üzletelni Trumppal
- 18:02 Egy hónappal előbb indult a medvehagyma szezon, már díszeleg a növény az erdőkben
- 18:00 Sokak kedvence volt, mégis kivonul Magyarországról a dobozos multi
- 17:44 Elbukta a rangadót a Dortmund, kispadon maradtak a magyarok
- 17:20 Talán egy napra, ha leállt a TikTok az USA-ban, de egy nő kilenc napig félig megvakult miatta
- 17:06 Nem lehetett megállítani az Atalanta csatárát, négy gólig meg se állt
- 16:59 Helyreállítják a szántódi rév ikonikus épületét
- 16:58 Egyszerre borzalmas, felemelő és addiktív: jeges vízben fürödtem
- 16:24 Antifasiszták vonultak a neonáci menet felé
- 16:04 30 ezer hajszálát gyűjtötte össze, 100 ezerig meg se állna
- 16:03 Kietlen skót sziget birkákkal, rajnai falu: innen vándoroltak Donald Trump ősei Amerikába
- 16:00 Szappanos Péter: Otthon azt érzem, szégyellnie kell az embernek, hogy mennyit keres
- 15:42 Visszatértek a frontra az észak-koreai katonák
- 13:23 Orbán: Európa illegális migráns-inváziója és a népességcsere nem összeesküvés-elmélet, hanem maga a gyakorlat
- 07:45 Tóth Vera nagy fogyása az énekhangjára is kihatott: „Volt egy olyan fémesség a hangomban, amit sajnos a kilókkal együtt el kellett engednem”
- 09:41 Csak a biztonság kedvéért ellenőrizte újra a kaparós sorsjegyet – őrült összeget nyert
- 14:49 Magyar Hang: A Pázmány Péter Katolikus Egyetem kaphatta a legtöbb „guruló dollárt”
- 16:03 Kietlen skót sziget birkákkal, rajnai falu: innen vándoroltak Donald Trump ősei Amerikába
- 15:40 „Amíg nincs változás, a következő áldozat már most veszélyben van” - a Kossuth térre vonultak a japán nő meggyilkolása miatt tüntetők
- 07:57 Hiába futnak ki a karakteres ízű hevítéses dohánytermékek, a dohánycégek már megtalálták a kiskaput
- 06:13 Arctalan idegenek szexuális tárgyává vált, a végén már az ágyból sem tudott kikelni
- 10:59 Ralph Fiennes elárulta, hogyan kell helyesen kiejteni a nevét
- 08:26 Berki Mazsi: Néha elgondolkodom rajta, és beszélünk is róla Zolival, milyen jó lenne egy közös gyerek is
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!