Sportolni jó (sportoloni jó, geszti péter, )
Sport sport

Nincs hülye sport, csak hülye ember!

A Médiaunió Alapítvány 2012-ben Magyarország legnagyobb, sportolásra buzdító, társadalmi célú kampányát rendezte meg. Félmillióan sportoltak többen.

Mikor sikeres egy kampány? Nyilván akkor, ha annak végeztével mérhető változást lehet felmutatni – persze pozitív értelemben. Ha így nézzük, a Médiaunió Alapítvány 2012-es kampánya, „A sport mindenkié” példátlan siker, hiszen a kezdeményezés egymilliárd forint értékű médiafelületen hívta fel a figyelmet a sportolás fontosságára és hatására, és az Ipsos Zrt. kutatása szerint félmillió magyar gondolta úgy, itt az ideje rendszeresen mozogni egy kicsit. Ez pedig nem semmi, főleg ha tudjuk, a magyar emberek majd’ fele a karosszék, töltött káposzta, sorozat- vagy netfüggőség háromszögében él, és még a busz után se hajlandó futni…

Játszadozhatnánk a számokkal; ha fizetett hirdetés lenne mindez, úgy mibe fájna mondjuk a regnáló kormánynak a „semmittevők” megmozgatása? Egyszerű osztással fejenként 2000 forintba, de nincs értelme mindennek, hisz az alapítványt támogató médiumok saját felületeiket ingyen adták, tehát e szám kvázi nulla.

Így tán megegyezhetünk abban, a siker jelen esetben nem másnak köszönhető, mint nemes társadalmi összefogásnak. Értelmes célért értelmes cégek értelmes cégvezetői, az ügy mellett pálcát törő értelmes arcok csaptak egymás tenyerébe. Másként fogalmazva – ahogy az alapítvány indulásakor üzenetként zászlajára tűzte –, fogjunk össze pozitív társadalmi változásokért!

A sikerhez ennyi kell, s nem több. Fogjunk össze többször!

„A sport mindenkié” kampány

A kampány közel kétszáz hazai médiumban jelent meg, és igyekezett minden célcsoportot megérinteni, idősebbeket, fiatalokat, Budapesten és vidéken élőket egyaránt.

Három szakaszban zajlott: 2012. április–június, a londoni olimpia idején, illetve szeptember–november között  23 reklámfilm és több száz sajtóhirdetés futott országszerte, televíziókban, sajtóban, közterületen, rádióban és online felületeken.

A www.sportolnijo.hu oldalon az érdeklődők továbbra is megtalálhatják a hozzájuk legközelebb található sportegyesületeket, klubokat, sportolási lehetőségeket, és megtekinthetik a kampány videóit.

Závecz Tibor, a kutatás vezetője elmondta: „A felmérés eredményeképpen kijelenthető, hogy félmillió ember volt, aki a kampány hatására többet is mozgott, mint korábban. A legkedveltebb sportágak a kedveltség sorrendje szerint: 1. kerékpározás, 2. futás, 3. fitnesz, 4. foci.”

Géczi Tamás, az Ipsos ügyvezető igazgatója így fogalmazott: „A válaszadók véleményének összegzése alapján elmondható, hogy 2,5 millió ember számára mondható emlékezetesnek „A sport mindenkié!”  kampány.”

A Médiaunió Alapítvány kuratóriuma és elnöksége ezúton is köszönetet mond az Ipsosnak a felmérés elkészítéséért, valamint támogatóinak, a MOB-nak és az E-on Hungáriának, valamint a közreműködő ügynökségeknek és valamennyi médiumnak, amely felületet biztosított a kampányhoz.

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.