Sport

K.O. Kispesten

A tavaszi szezon első bajnokiján repülőrajtot vett a Videoton FC, a piros-kékek szinte átgázoltak a Bozsik-stadionban a Honvéd csapatán.

José Gomes ilyen bemutatkozásról álmodhatott. A portugál szakember szombaton, Felcsúton megtekintette a Puskás Akadémia-Csákvár NB II-es rangadót, és közben készségesen szóba elegyedett a szurkolókkal, de azért látszott rajta, hogy már a Honvéd elleni találkozóra gondol.

Kétségtelen, hogy a mérkőzés első húsz percében még csak kóstolgatták egymást a csapatok, ám utána már robbantott a fehérvári gárda. A 25. percben Nikola Mitrovics egy a jobb oldali szöglet után egyedül maradt a labdával a kaputól 15 méterre, és gyönyörűen a bal felső sarokba ívelt. És még nem volt vége! Öt perccel később Filipe Oliveira szép Paraiba, és Nikolics Nemanja összjátéka után kapta a labdát, és a 16-os jobb sarkától kilőtte a hosszú alsó sarkot. Majd, hogy teljes legyen a kispesti letargia, Kovács István következett: a 37. percben a középpályás egy elé pattanó labdát 25 méterről a jobb felsőbe bombázott.

A pihenő alatt Marco Rossi a hazaiak mestere próbált lelket verni csapatába, de csupán helyzetekig jutottak. Ellenben a 75. perc meghozta a piros-kékek negyedik találatát, amelynek főszereplője Mitrovics volt, aki ezúttal a 16-osról vette be a bal felső sarkot, őrületbe kergetve ezzel Kemenes Szabolcsot.

A Videoton kispesti sikerével beérte a tabellán, a harmadik helyen álló Debrecent, amely egyelőre több győzelmének köszönhetően tartja pozícióját.

Jegyzőkönyv:

Bp. Honvéd – Videoton FC 0-4 (0-3)

Bozsik Stadion, 1500 néző
Vezette: Andó-Szabó (Szpisják, Medovarszki)
Bp. Honvéd:Kemenes – Ikenne-King, Lovric, Pascariu, Alcibiade – Vécsei, Hidi, Ivancsics (Martinez a szünetben), Zivanovic, Diaby (Vernes a szünetben) – Lanzafame (Tchami 72.). Vezetőedző: Marco Rossi    
Videoton FC: Bozovic – Brachi, Caneira, Vinícius, H. Sánchez – F. Oliveira (Torghelle 78.), Tóth B. (Vítor Gomes, 63.), Kovács I. (Alvarez, 60.), Mitrovic – Paraiba, Nikolics N. Vezetőedző: José Gomes
Gólszerző: Mitrovic (2), F. Oliveira, Kovács I.

Edzőszemmel:

– Az első gólig teljesen kiegyenlített volt a mérkőzés, bármelyik csapat megszerezhette volna a vezetést. Miután a vendégcsapat gólt lőtt, szinte azonnal válaszolhattunk volna, helyette újabb gólt kaptunk. A második félidőben, mindent megtettünk a szépítésért, azonban végül kijött a két csapat közötti különbség. A Videoton FC játékosállományának sokkal jobb a minősége, ez látszódott az egy az egy elleni szituációkban és abban is, hogy szebbnél szebb gólokat lőtt a vendégcsapat. – Marco Rossi a Bp. Honvéd vezetőedzője

– Jól játszottunk a mai mérkőzésen, egy jó csapat ellen. Alaposan felkészültünk a Honvédból, tudtuk, hogy a kontráik nagyon veszélyesek. Ha megszerzik a labdát, nagyon gyorsan a kapu közelébe juttatják azt a támadóikhoz. Volt ugyan pár perc, amikor nem koncentráltunk kellően a védekezésre, de miután rendeztük a sorokat, egyre jobban ment a játék. Nagyjából hetven százalék körül volt a labdabirtoklásunk, rengeteg helyzetet kidolgoztunk, vagyis a már általam sokat emlegetett támadó felfogásban játszottunk, így elégedett vagyok a teljesítményünkkel. – José Gomes a Videoton FC vezetőedzője

Ajánlott videó

Olvasói sztorik