Sport

Jól szolgálta a felkészülést

A Videoton FC ugyan nem tudta lejátszani a Vác elleni Magyar Kupában a visszavágót sem a Vác ellen, de a Puskás Akadémia csapata kárpótolta őket.

A hétvégén elkezdődik a tavaszi szezon, a Videoton FC a Honvédhoz látogat, míg a Puskás Akadémia FC gárdája Felcsúton, megyei rangadón fogadja az Aquital FC Csákvár csapatát. Éppen ezért volt fontos a csapatok számára ez a szerda esti összecsapás, mely színvonalában látatlanban is felülmúlta a le nem játszott kupameccset.

Mindkét csapat szakvezetője elégedett lehetett a találkozó lefújása után, hiszen edzőmeccshez képest nyílt, élvezetes játékot láthattak azok, akik dacolva a hűvös, esős időjárással megtekintették az összecsapást a Sóstói stadionban. Kiegyenlített első félidő után a folytatásban, a sorcseréknek is köszönhetően a Videoton érvényesítette a papírformát, és magabiztosan győzte le az NB II Nyugati csoportjának listavezetőjét. A mérkőzésről a szakemberek a piros-kék klub honlapján nyilatkoztak.

–  Kitűnő felkészülés volt számunkra a mai mérkőzés, bár az első félidei teljesítményünkkel nem vagyok elégedett, nem játszottunk jól. A második félidőben már lényegesen jobban fociztunk. A mai találkozó egyébként abból a szempontból is hasznos volt, hogy a Puskás Akadémia FC játékosai közül néhányan fel tudták hívni magukra a figyelmemet. Nagyon örülök, hogy a kupamérkőzés elmaradása ellenére komoly mérkőzéssel tudtunk készülni a vasárnapi bajnoki rajtra, mert sikerült megszerveznünk ezt a hasznos felkészülési találkozót. – José Gomes a Videoton FC vezetőedzője.

– Először is gratulálok a Vidinek, nagyon jól játszottak. Ebből a mérkőzésből mi nagyon sokat profitálhatunk, jár az elismerés a mi labdarúgóinknak is, mert mi is jól futballoztunk. A mérkőzés végére azért kijött a különbség, ami a két csapat között van. Az első játékrészben nem csak az eredmény volt egál, de a játék is. Ez a mérkőzés arra is jó volt, hogy a srácok megérezhették, mi az a szint, ahova szeretnénk eljutni. Bízom benne, hogy csapatomból minél többen eljutnak erre a szintre. Még egyszer gratulálok a Vidinek, és sok sikert kívánok nekik a bajnokságban! – Benczés Miklós a Puskás Akadémia FC vezetőedzője.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik