Sport

Vereség, vereség hátán

Újabb, dornbirni vereségével a SAPA Fehérvár AV 19 együttese matematikailag még ugyan elérhetné a rájátszást érő 8. helyet, de reálisan nem sok esélye maradt.

Énekes Lajos a kék-fehérek másodedzője szerint a gárda több egyéni hibáját kihasználták a Bulldogok, és megérdemelten nyertek. A Volán zsinórban harmadszor szenvedett vereséget a középszakasz folyamán.

– Jól kezdtük a mérkőzést, az első hét-nyolc perc egyértelműen a mienk volt, helyzeteket alakítottunk ki, és úgy tűnt fölénybe kerültünk. Ekkor egy kapitális hibából kaptuk az első gólt, és ez megfogott bennünket. Nem is találtunk magunkra, mert kaptunk még három olyan gólt, amelyek elkerülhetőek lettek volna, és egyéni hibák előzték meg. Ezt nem bírtuk el, hiába harcoltunk utána jól, és jöttünk fel négy háromra. Ezután újabb hibára kényszerítettek minket, de igaz, ez a nagy nyomás miatt született. Próbáltunk egyenlíteni, de sajnos nem sikerült. Erős, és fegyelmezett volt a Dornbirn, és talán valamivel jobban akarták a győzelmet. Kevesebb hibával oldották meg a feladatot, és ez elég volt számukra, hogy minket kellemetlen helyzetbe hozzanak. – nyilatkozta a SAPA Fehérvár AV 19 másodedzője.

A Fehérvári Ördögök legközelebb pénteken este 19.15-kor a HC Orli Znojmo vendégei lesznek.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik