Sport

A bajnokságban lehetne javítani

Egy hete a Magyar Kupában jókora verést kapott a Fehérvár KC az FTC-től, most azonban a bajnokságban ismét találkoznak, és teher nélkül játszhatnak.

Nézzük hogyan vélekednek az összecsapás fehérvári érintettjei:

–  Igazából nem tudom megmondani, mi az elvárásom, de azt mindenképpen remélem, hogy az egy héttel ezelőtti mérkőzésen mutatottnál tovább tudjuk nyomás alatt tartani az FTC-t. Nagyon erős csapat ellen lépünk pályára, és le szeretném venni a játékosaim válláról a terhet, ezért úgy küldöm őket harcba, hogy nincs vesztenivalójuk, csak nyerhetnek ezen a meccsen.- Pål Oldrup Jensen, a Fehérvár KC vezetőedzője

–  A Fradi ellen jó volt az első félidőnk, a védekezésünk is működött, támadásban kialakítottuk a helyzeteket, viszont sajnos ziccereket is hagytunk ki. Szerdán mindenképpen el kell kerülnünk azokat a helyzeteket, amikor technikai hibákat vétünk… – Horváth Bernadett, a Fehérvár KC beállósa.

–  Szinte haza se kellett volna jönnünk a Népligetből, hiszen egy hét alatt másodszor is ott játszunk. A Fradi és a Győr két olyan kiemelkedő csapat az NBI-ben, akiket a saját pályájukon szinte lehetetlen megszorongatni, de mi most mégis ezen leszünk. Ők már a BL-szereplésre is figyelnek, így bízom benne, sikerül olyan küzdelemre késztetni őket, ami hasznos lesz nekik a felkészülésük során.- Tilinger Tamara, a Fehérvár KC irányítója.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik