Sport

Az akarat diadala

Káldor András

2013. 01. 27. 21:54

Két vesztes mérkőzés után ismét nyerni tudott a Fehérvár KC. A Veszprém ellen nagy küzdelemben, több jó egyéni teljesítmény döntött a házigazdák javára.

Korábban a témában:

Bár Triscsuk Krisztina nagyon szeretett volna pályára lépni, mégsem tehette. Az FTC Rail Cargo Hungária elleni kupameccsen ujjsérülést szenvedett válogatott átlövő nem volt százszázalékos állapotban, így nem kockáztatta szerepeltetését Pal Oldrup Jensen szakvezető. Kétségtelen, hogy foghíjasnak tűnt mind támadásban, mind védekezésben a FKC, és ezt ki is használták a veszprémi fiatalok – akik köztudottan a Győri Audi ETO KC fiókcsapataként játszanak az első osztályban. Mesterük Róth Kálmán, pedig több bajnoki címet szerzett annak idején a zöld-fehérekkel, és a királynék városában is markáns csapatot épít. A Fehérvár KC egymás után kétszer szenvedett vereséget, a pontvadászatban, és a kupában egyaránt, így mindenképpen nyerniük kellet, hogy a tabella legjobb hat csapatába be tudják magukat verekedni.

Nem mondhatnánk azt, hogy nem dolgoztak meg a csapatok minden találatért, de a találkozó első harmadában inkább a rohanás jellemezte mérkőzést. Sokáig fej-fej mellett haladtak a gárdák, és negyedóra elteltével hazai rövidzárlatot követően már a Veszprémnél volt az előny. Időben jött a figyelmeztetés, mert elsősorban Tilinger Tamara pontos lövéseinek, valamint Szikora Melinda hatékony védéseinek köszönhetően már hazai előnnyel zárult az első félóra. A szünet után ugyan jól kezdett az FKC, de utána érthetetlen módon leálltak, ez, pedig a vendégeket rendesen felvillanyozta. A 39. percben a jó formában levő Planéta Szimonetta gólja után megint csak a Veszprémnél volt az előnyt. Szerencsére nem tartott sokáig ez az állapot, Tilinger, és a második félidőre feljavuló Azari Fruzsina átlendítette a Fehérvárt a holtponton. Arra is figyeltek ezután, már, hogy még egyszer ne kellejen kapaszkodniuk, és magabiztosan játszva nyerték a rangadót. Győzelmük egyúttal azt is jelentette, hogy a két csapat helyet cserélt a tabellán, így a Fehérvár már a hatodik. Egy ponttal megelőzte a Veszprémet, és már csupán egy ponttal van lemaradva az előtte álló Kiskunhalastól.

Jegyzőkönyv:

Fehérvár KC – Veszprém Barabás Duna Takarék KC 28-25 (15-11)

Székesfehérvár, 600 néző

Vezette: Bacs, Bán

Fehérvár KC: Szikora – Azari 6, Emberovics 2, Siti E. 1, Horváth B. 5, Tilinger 10 (3), Vaszari 2. Cs: Trimmel (kapus), Németh K. 1, Kuhinkó 1, Becséri. Edző: Pål Oldrup Jensen

Veszprém: Víg – Hosszú 2, Tóth E. 1, Takács Bianka 3, Planéta 12/6, Tóth G 3., Schatzl 4. Cs: Pásztor (kapus), Pelczéder, Kokas. Edző Róth Kálmán

Az eredmény alakulása: 6. p.: 4-3, 12. p.: 6-5, 17. p: 6-7, 22. p: 10-9, 28. p. 13-11, 33. p.: 17-12, 39. p.: 18-18, 44.p.: 20-19, 50. p.: 23-21, 54. p.: 25-21, 58. p.: 26-23.

Kiállítások: 8 illetve 10 perc

Hétméteresek: 3/3 illetve 6/6

Mestermérleg:

– Bár kissé hullámzó volt a mérkőzés, de nagyon jól játszott, és küzdött a csapatom. Igazából nem kellett azzal foglalkoznom, hogy a két vereségünk után mentálisan felkészítsem a lányokat, mert egész héten azt éreztem, hogy nagyon akarnak. – Pål Oldrup Jensen a Fehérvár KC edzője

– Kapusteljesítmény nélkül, és ész nélkül nem lehet mérkőzést nyerni, óriási sanszot szalasztottunk el ma.  – Róth Kálmán a Veszprém edzője

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Oregon landscape - Crown Point overlooking the Columbia River and the Gorge
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.