Sport

A hazai pálya, tényleg hazai pálya?

Immár második hazai középszakaszbeli meccsét sem tudta megnyerni az EBEL-ben a SAPA Fehérvár AV 19 csapata, ezúttal a Znojmo parancsolt megálljt a kék-fehéreknek.

„Hazai pályán nem is lehet más a tervünk, mint a két pont megszerzése. Ez valamiért mindig nagyobb teher a játékosok számára ebben az idényben. Mindenki többet szeretne mutatni saját közönség előtt, és ez mégis nehezebb, könnyen átcsap görcsösségbe. Remélhetőleg a legutóbbi két idegenbeli mérkőzésünk után megmarad ugyanaz a lendület, és esetleg a még mindig ritkábban gólt szerzőknél is elindul a verkli.” – fogalmazott Énekes Lajos a Volán másodedzője a találkozója előtt. Kétségtelen, hogy jól kezdett a fehérvári gárda, tüzeltek rendesen a csehek kapujára, ám mégis a piros-fehérek örülhettek az első húsz perc végén. Méghozzá azért, mert helyzeteiket százszázalékosan kihasználták. Míg a a Volánnak három igazán nagy lehetősége volt, addig azt a kettőt, amely akadt a Znojmonak, kíméletlenül értékesítette. Pedig a 6. percben Frank Banham bombája után Ladislav Sikorcin a kipattanót nagy erővel lőtte kapura, és ez centikkel zúgott el a bal sarok mellett. Majd Kovács Csaba kapu mögül kanyarított az érkező Sofron István elé, aki nagy helyzetben bombázott mellé. És akkor jött a 10. percben az első hazai védelmi megingás. El kellet volna ütni a pakkot a kapu elől, ehelyett egymásra vártak a kék-fehérek, és Kim Strömberg nem teketóriázott, Adam Munro mellett a ketrecbe emelt. Utána ugyan Sikorcin előtt ott volt a lehetőség, nagy lövése meglepte Filip Landsmant, akinek kezei közül a korong kihullott, mögéje, de szerencséjére lelassult, így még a gólvonal elől meg tudta kaparintani. A 16. percben megint a vendégek maroknyi szurkolótábora lehetett boldog, Marek Uram lőtt egy igazán kisakkozott helyzet után Munro kapujába. Kérdezték is egymástól a Volán drukkerek, vajon merre jártak a védők, mert annyira kiszolgáltatott volt az amerikai hálóőr a találatnál.

A második húsz perc tökéletes tükörképe volt az elsőnek, csupán annyi különbség volt, hogy a vendégek nem kétszer, hanem egyszer vették be a fehérvári kaput. Már az első percekben is rezgett a léc, amikor Burke Henry egy eladott korongot kis híján értékesített, de ezúttal Munro volt a végállomás. Majd Ondrej Fiala hozta rá a frászt a hazai védőkre, de ugyanígy tett a túloldalon Sikorcin is aki ajtó-ablak helyzetben lőtt mellé. Aztán Sofron hajszálpontosan centerezett Vas Márton elé, de a támadó kihagyta a kihagyhatatlant. Megvillant Kyle Bailey is, aki végigszlalomozott a komplett znojmoi soron, de lövése elakadt Landsmanban. És erre mi történt? A 30. percben ismét zavar keletkezett a hazai védekezésben, amelyet Juraj Roznik minden további nélkül büntetett. Kilátástalannak látszott a folytatás, főleg abban a tekintetben, hogy a Volán játékosai eléggé enerváltan, és kedvetlenül korcsolyáztak. Mindenki a csodára várt a második szünetben, csak remélni lehetett, hogy Jan Neliba fel tudja rázni csapatát a záró harmadra.

Támadott is a játékrész elején a Volán, de Fortuna sem volt igazán velük ezen az estén.Landsmannak is óriási szerencséje is volt, mert egy kósza lövés után mögéje került a korong, de ki tudta halászni, úgy, hogy közben messzire hajította a bárdját. Nehezen találta a ritmust a Volán, de öt perc elteltével azért legalább a kapuig eljutottak. A hajrában fórhoz is jutottak, de azért kellett izgulnunk, hogy Vas eladott korongja után Uram kihagyja a lehetőséget, és ne legyen négy a vendégek előnye. A szépítés úgy sem jött össze, hogy 1:38-cal a vége előtt a znojmói kiállítás fehérvári kapuslehozatallal párosult, hat a négy ellen sem tudtak a kapuba találni. A SAPA Fehérvár AV 19-nek nem megy mostanában a Raktár utcában, ott ahová eddig minden ellenfél a biztos vereség tudatában érkezett. Ezen kellene javítani. méghozzá akár már csütörtökön, a Dornbirn elleni összecsapáson.

Jegyzőkönyv:

SAPA Fehérvár AV 19 – HC Orli Znojmo 0-3 (0-2, 0-1, 0-0)

Székesfehérvár, 3187 néző

Vezette: Jelinek (osztrák) Trilar, Hribar (szlovénok), Kovács B.

Fehérvár: Munro – Orbán, Sille, Magosi, Bailey, Mihály Á.– Durco, Pratt, Benk Sikorcin, Banham – Hetényi P., Horváth A., Kovács Cs., Vas M., Sofron – Tokaji,  Pozsgai, Hajós, Metcalfe, Novak, Vezetőedző: Jan Neliba

Znojmo: Landsman – Sova, Planek (1), Strömberg 1, Fiala (1), Jarusek – Henry (1), Stach, Rozni 1, Bartos (1), Beranek (1) – Boruta, Kulmala, Beroun, Seda, Lattner – Tichy, Kominek, Müller (1), Pucher, Uram 1. Vezetőedző: Martin Stloukal

Kiállítások: 2 perc illetve 6 perc

Edzőszemmel:

– Csalódott vagyok, a két idegenbeli győzelem után itthon is szerettünk volna nyerni. Készültünk a Znojmóból, tudtuk, mit fog játszani, de nehezen tudtunk érvényesülni, mivel többen nem tartották be az előírt taktikai utasítást, és egyénieskedtek. Ezen a szinten ez nem működik. Nem sikerült gól lőnünk annak ellenére, hogy voltak helyzeteink. A Znojmo kihasználta a hibáinkat, fegyelmezetten játszott, és kontráival el is döntötte a meccset. – Jan Neliba a SAPA Fehérvár AV 19 vezetőedzője

– Nehéz mérkőzésre készültünk, hiszen a Fehérvár a legutóbbi két meccsét idegenben megnyerte. Nagyon fontos volt a végeredmény szempontjából, hogy az első harmadban kimondottan jól, hiba nélkül hokiztunk. Az első tíz percben kértem, hogy fókuszáljunk a védekezésre és az indításokra, ezt tökéletesen megoldották. A folytatásban is sokat korcsolyáztunk, a párharcokat megnyertük, és gólokat is sikerült lőnünk. – Martin Stloukal a Martin Stloukal a HC Orli Znojmo vezetőedzője

Ajánlott videó

Olvasói sztorik