Sport

Összeomlás

A SAPA Fehérvár AV 19 klagenfurti mérkőzésén súlyos vereséggel zárta az EBEL alapszakaszát, így a tabella 9. helyén végzett.

 

A SAPA Fehérvár AV19-ben ugyan Juraj Durco felépült hosszú lovaglóizom-sérüléséből, teljes értékű munkát végez, de Jan Neliba úgy döntött, hogy még nem veti be a rutinos bekket. Magosi Bálint csukló, míg Vas Márton vállsérülése miatt hiányzott a megszokott csapatból, ráadásul az indulás előtt derült ki, hogy az éjszaka folyamán Harlan Pratt belázasodott, és nem tudta vállalni a játékot. Ott volt viszont a kezdőben Kyle Bailey és Benk András mellett a 17 esztendős Kocsis Ferenc, akit az egyik legnagyobb fehérvári tehetségnek tartanak. Nem véletlen, hiszen az U 20-as EBEL-ben eddig 26 mérkőzésen 31 pontot (14 gól, 17 assziszt) gyűjtött. És az új szerzemény, a Ladányi Balázs helyére szerződtetett Filip Novák is jégre léphetett a Volánban.

Egy háromnál még csöppet lehetett reménykedni, bár azután teljesen elszálltak a fehérvári esélyek. Ötöt lőtt az első harmadban a kirobbanó formában levő KAC, és a felforgatott Volán nem igazán tudott ellenállást kifejteni. Adam Munrot ugyan a harmadik gól után Bálizs Bence váltotta a kapuban, de nem osztott-szorzott ezen az estén ez sem. A második, illetve a harmadik játékrészben már visszafogottabb volt a vendéglátó gárda, de így sem úszták meg a kék-fehérek nyolc gól alatt.

A SAPA Fehérvár AV19 így az alapszakasz 9. helyét szerezte meg, és kedden, a középszakasz első meccsén, az Olimpija Ljubljana csapatát fogadja az Ifj. Ocskay Gábor Jégcsarnokban.

Jegyzőkönyv:

EC KAC – SAPA Fehérvár AV19 8-1 (5-1, 2-0, 1-0)

Klagenfurt, 3563 néző.

Vezette: Berneker, Graber, Dreier, Smeibidlo (osztrákok)

EC KAC: Swette – Reichel, Schumnig (1), Lammers 3 (3), Koch 1 (4), Lundmark 1 (4) – Isopp, Furey, Zanoski, Doell 1, Schuller – Iberer 1 (1), Holzer (1), Geier, Spurgeon, Scofield – Pirmann (1), Hundertpfund 1, Schellander. Vezetőedző: Christer Olsson

Sapa Fehérvár AV19: Munro (Bálizs) – Sille, Orbán 1, Kocsis F., Bailey (1), Benk (1) – Tokaji, Varga A., Novak, Sikorcin, Banham – Horváth A., Pozsgai, Mihály, Metcalfe, Kovács Cs. – Hetényi P., Németh A., Hajós, Sofron. Vezetőedző: Jan Neliba

Kiállítások: 6 perc illetve 6 perc

Ajánlott videó

Olvasói sztorik