Sport

Kilátástalan helyzetben a Volán

A délelőtt folyamán elküldött Ladányi Balázs nélkül, és átalakított sorokkal sem tudta legyőzni a SAPA Fehérvár AV 19 a Medvescsak Zagreb csapatát az EBEL 42. fordulójában.

Jan Neliba átrendezte a csapat felállását, így az egykori első, mostanság jobbára harmadik sor támadó szekcióját szétrobbantotta. Vas Márton ugyan maradt ebben a sorban, de Sofron István egyel „hátrébb” került, a negyedikbe. Nem tűnt rossz döntésnek a Kovács Csaba, Vas, Mihály Árpád összetételű csatártrió, és végre Mihály is hosszú idő után betalált. Egy gond volt, hogy a horvátokat idén még egyszer sem tudták elkapni a kék-fehérek, és most is csupán az 53. percig élt a remény. Harapott ugyan a Volán, de most ez is kevésnek bizonyult. Igen feszült hangulatban kezdődött a záró játékrész, a harmadban összesen öt kiállítás is volt (három fehérvári, két zágrábi), az utolsó Volán-emberhátrányból aztán a vendégek gólt ütöttek. Curtis Fraser nagyszerű átadását Sasa Martinovic vágta a magyar kapuba. A hajrában hiába nyomott a Volán, Michael Ouzas mindent védett, így a Medvescsak ismét elvitte a pontokat Fehérvárról. Ezzel a vereséggel még messzebb kerültek a fehérváriak a tabella hetedik, illetve nyolcadik helyétől, azaz attól, hogy a bajnokság középső körét kedvezőbb pozícióból folytathassák.

Jegyzőkönyv:

Sapa Fehérvár AV19-Medvescak Zagreb 2-3 (1-0, 1-2, 0-1)

Székesfehérvár, 3100 néző.

Vezette: Jelinek, Smetana, Dreier, Ettlmayr (oszrákok)

Sapa Fehérvár AV19: Munro – Sille, Orbán, Magosi, Bailey, Benk – Pratt (1), Hetényi P., Metcalfe, Johansson (1), Banham 1 – Horváth A. (1), Pozsgai, Kovács Cs., Vas M. (1), Mihály Á. 1 – Varga A., Németh A., Sofron, Sikorcin, Hajós

Vezetőedző: Jan Neliba

Medvescak Zagreb: Ouzas – Sertich, Martinovic 1 (1), Greentree (1), Naglich 1, Bouchard (1) – Macaulay (1), Bozic, Miller (2), Buck 1, Fraser – Vedlin, Sijan, Koren, Brine, Kostovic – Trstenjak, Yelovich, Orescanin

Vezetőedző: Marty Raymond

Kiállítások: 12 perc illetve 6 perc

Ajánlott videó

Olvasói sztorik