Sport

Edzőközpont jelennek, s jövőnek egyaránt

Csütörtökön ünnepélyesen felavatták a Sóstói stadion mellett a Puskás Akadémia és Videoton utánpótlásának edzőközpontját, amely bruttó 700 millió forintba került.

Kapcsolódó cikkek

Az edzőközpont egy nagyméretű műfüves pályából, és egy műfüves – két kisméretű pálya – csarnokból áll. Ez a csarnok eddig az Felcsúton állt, igazán nem volt kihasználva, ráadásul az új felcsúti stadion építése miatt le is kellett bontani. A Sóstói stadionnal szemben levő volt Spartacus pálya területét megvásárolta az Akadémia, és itt került újból összeszerelésre. Mészáros Lőrinc, az Akadémia elnöke megköszönte a kivitelezésben résztvevők áldozatos munkájáért és reményét fejezte ki, hogy a jelenlegi 340 utánpótláskorú gyerekfocisták száma hamarosan a duplájára nőhet. „Nagy valószínűséggel, ezzel megoldódik Székesfehérvár utánpótlás problémája, hiszen eddig kevés volt a létesítmény, és így nem is tudtak annyi gyermekkel foglalkozni, mint amennyi elvárható lett volna.” – hangsúlyozta. Majd ünnepélyesen átnyújtotta a Videoton utánpótlás-szakágvezetőjének, Disztl Lászlónak az új intézmény kulcsait.

„Nem tudom, jó-e, hogy ilyen modern edzőközpont épült.” – mondta viccesen Kovács Ferenc, a Videoton tiszteletbeli elnöke, az 1985-ös UEFA-kupadöntős csapat vezetőedzője. A szakember emlékeztetett arra, hogy ők még csak egy füves és egy salakos edzőpályán gyakoroltak, és így sikerült az UEFA-kupa-döntőjébe verekedni magukat, ahol aztán a Real Madriddal játszottak. Kiemelte, hogy végre a sok évtizedes pályarombolás után újra épülnek futballpályák és stadionok Magyarországon.

A jelképes kezdőrúgást a Vidi legendás edzője, Kovács Ferenc végezte el, aki mint a „múlt” képviselője, a jövő generációját jelentő a 2007-ben született Nagy Ádámnak passzolta a labdát. Ezt követően Kozma Imre atya, a Máltai Szeretetszolgálat vezetője, és a Puskás Akadémia református lelkésze, Mácsodi Ferenc mondott áldást, majd felszentelték a sportközpontot.

Simicskó István, az Emberi Erőforrások Minisztérium sportért felelős államtitkára kiemelte: a sportlétesítmények fejlesztése a gyerekek jövőjét biztosítja.„Több évtizedes elmaradásban vagyunk, amelyet a kormány által elindított fejlesztési programokkal szeretnénk ledolgozni.” – mondta a politikus.

Az ünnepség végén Mészáros Lőrinc, Cser-Palkovics András Székesfehérvér polgármestere, Simicskó István, Jakab János, a Puskás Akadémia felügyelőbizottságának elnöke és Kovács Ferenc vágta át ünnepélyesen a stílszerűen a két kapufát összekötő szalagot.

A hivatalosan megnyitó után a gyerekek futballmeccsel avatták fel az új csarnokot.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik