Sport

Megkezdik a felkészülést

Káldor András

2013. 01. 07. 11:54

Véget ért az egyhónapos pihenő a Videoton FC labdarúgói számára, hétfőtől már kezdetét veszi a munka, és a tavaszi felkészülés a piros-kékeknél.

Korábban a témában:

A csapat első fele hétfő reggel vesz részt orvosi vizsgálaton, míg a csapattagok közül azok, akik hétfő délután érkeznek vissza Magyarországra, kedd reggel esnek át ugyanezeken a vizsgálatokon. Aztán január 9.-én indul a gárda Marbellába, ahol három hétig edzőtáboroznak, akárcsak tavaly télen.

Az edzőtábor után hazatér a csapat, ekkor ugyanis két elhalasztott Magyar Kupa-nyolcaddöntő mérkőzés vár rá, ahol az ellenfelük az NB II Nyugati csoportjában szereplő Zalaegerszegi TE lesz. Az oda-visszavágós csata első színhelye február 2.-án Zalagereszeg, míg a második mérkőzésre Sóstón egy hét múlva kerül sor.

A csapat további programja egyelőre még nem ismert, hiszen időjárásfüggő, hogy egyáltalán le lehet-e játszani az MK-találkozókat. Tavaly a Videoton a spanyolországi edzőtábort követően Törökországba utazott és ott folytatta a felkészülését. A spanyol és török kiruccanás megtette hatását, hiszen a fehérváriak a tavaszi idényben 13 mérkőzésükből 11-et megnyertek, a maradék kettőn egy döntetlent, valamint egy vereséget számláltak.

Annyi azonban biztos, hogy már nem tagja a keretnek Walter Lee, és Renato Neto. Előbbi a belga KSC Lokeren, míg utóbbi – még a Sporting CP állományának tagjaként szintén Belgiumban, a Vidi volt EL-ellenfele, a KAA Gent csapatában játszik a jövőben. Visszatért viszont a Szombathelyre kölcsönadott Nagy Dániel, valamint Lencse László a háborús helyzetre való tekintettel önszántából érkezett haza Izraelből, a Hapoel Ironi Kiryat Shmona csapatától. Még nem tudni mi lesz velük, de nagy valószínűséggel nem számol velük a szakvezetés. Más kérdés, hogy Nagynak június 30.-ig, míg Lencsének 2014. június 30.-ig szóló szerződése van a Videotonnal.

Arról jelenleg nincs információnk, hogy kik lehetnek azok, akik még elhagyják a klubot, illetve lesz-e érkező az átigazolási időszakban.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

(FILES)(COMBO) This combination of file pictures created on May 10, 2018 shows US President Donald Trump during a rally at Total Sports Park in Washington, Michigan on April 28, 2018, and a photo released from North Korea's official Korean Central News Agency (KCNA) on April 21, 2018 of North Korean leader Kim Jong-Un delivering a speech while attending the Third Plenary Meeting of the Seventh Central Committee of the Workers' Party of Korea in Pyongyang.

US President Donald Trump told North Korean leader Kim Jong-Un on May 24, 2018, in letter that the Singapore summit will not take place. / AFP PHOTO / AFP PHOTO AND KCNA VIA KNS / Mandel Ngan AND - /  - South Korea OUT / REPUBLIC OF KOREA OUT   ---EDITORS NOTE--- RESTRICTED TO EDITORIAL USE - MANDATORY CREDIT "AFP PHOTO/KCNA VIA KNS" - NO MARKETING NO ADVERTISING CAMPAIGNS - DISTRIBUTED AS A SERVICE TO CLIENTS
THIS PICTURE WAS MADE AVAILABLE BY A THIRD PARTY. AFP CAN NOT INDEPENDENTLY VERIFY THE AUTHENTICITY, LOCATION, DATE AND CONTENT OF THIS IMAGE. THIS PHOTO IS DISTRIBUTED EXACTLY AS RECEIVED BY AFP.  /
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.